Csak szubjektíven!

Sport55

A Macska – Interjú Klinga Lászlóval

Klinga László olimpiai bronzérmes birkózó, a válogatott egykori edzője, részletesen mesélt nekünk életéről, pályafutásáról, eredményeiről. Az interjú során olyan – ma is aktuális – témák merültek fel, mint a dopping szerepe a sportban, a szponzorok hiánya, vagy éppen az élsportolói lét nehézségei.

Hogyan ismerkedett meg a birkózással? 

„Viszonylag gyenge gyerek voltam, viszont nagyon eleven és nagyon rossz. Egyszer egy testnevelő tanárom megfogott a fülemnél fogva és levitt birkózni, így kerültem a Budapest Honvéd sportegyesületbe, 1960-ban

Bementem a terembe a kezdőkhöz, Ökrös Józsi bácsihoz, akinek a nevét külön ki szeretném hangsúlyozni, hiszen meghatározó egy sportoló életében a nevelőedző. Általa fogadja el az ember a sportot, valamint kötődik a személyéhez. Az ő kezei alatt ismertem meg a birkózás alapjait.”

Miért a szabadfogást választotta?

„A Budapest Honvéd volt az ország legnagyobb és legjobb egyesülete akkoriban, de gyerekként még ezt nem fogtam fel. Mikor bementem a terembe olimpiai- és világbajnokok tömkelege volt ott: Gurics György, Varga János, Tóth Gyula. Nem volt külön felnőtt- és gyerekedzés, egy közös teremben voltunk, ahol egy kis szőnyeg fért csak el. Beléptem és azt hittem görög szobrokat látok, nagy hegyek, kigyúrt emberek, ahogy ma fogalmaznék izompacsirták. Ez motiválja az embert, a fiatalokat, a gyengéket, hogy egyszer talán én is leszek ilyen.

Mi még mind a két fogásnemet birkóztuk, az én pályámat az határozta meg, hogy a saját súlyomban (57kg) volt Varga János, olimpiai bajnok, aki azóta is nagyon jó barátom. 15-16 évesen már néha felküldtek edzésre a felnőttekhez, ott a Varga Jancsi elkapott és többet voltam a levegőben, mint egy Malév gép, annyit repültem. Mikor bementem az öltözőbe úgy éreztem, hogy sosem fogok birkózni, ha ennyit dobálnak nekem végem.

Aztán egyszer-egyszer csináltam egy-egy fogást vele és mondtam, hogy: „Na, ebből lesz valami!”, 18 éves koromban pedig megnyertem az első felnőtt magyar bajnokságom Varga János előtt. Ekkor határoztam el, hogy a szabadfogást birkózom. Hoffman Géza volt a szabadfogású nevelőedzőm.”

Ekkor már tudatosan élsportolónak készült?

„Abban az időben hiába voltam jó tanuló, szakmát kellett tanulnom, mellette pedig birkóztam. A Budapest Honvédban, akik jól sportoltak honvédtisztek voltak. Nekem is ajánlottak sportállást és onnantól kezdve edzettem reggel, délben, este, mint a profik.”

Innentől már menetrendszerűen jöttek a világversenyeken való szereplések?

„Igen, innentől már megvolt a cél, remek példaképek álltak előttem, akikkel együtt is edzettem. Reméltem, hogy én is el fogok érni valamilyen nagy eredményt. Viszonylag korán, 19 évesen lekerültem Tatára, az igazán nagy csapatba, edzőpartnernek, gyakorlóbábunak, dobáltak jobbra-balra, mint az üres bőröndöt. Innen is jött a becenevem: Polyák Imre lejött és össze-vissza hajtogatott, utána mondta a vezetőedzőnek, hogy olyan vagyok, mint egy macska. Így lettem én a Macska.”

Hogyhogy viszonylag későn ment olimpiára? 1968-ban miért nem?

„Nagy csalódás volt számomra, hogy ’68-ban nem vittek ki az olimpiára, mert abban az évben megnyertem a magyar bajnokságot. Mégis Gonda Viktort vitték ki az Európa-bajnokságra, ahol jegyet lehetett váltani az olimpiára, ő azonban kiesett az Eb-n. Ezután elvittek ruhapróbára, de a ruha másra került, én pedig itthon maradtam, nem tudom milyen okból.”

Akkor lett volna csúcsformában?

„Szerintem akkor még elég fiatal voltam, fizikailag is – fogalmazzunk így – gyenge voltam. Nem is szerettem annyira a súlyzókat, inkább órákig gyakoroltam a technikát, birkóztam. A többiek a súlyomban fizikailag erősebbek voltak nálam.”

Jót tett még az a plusz négy év?

„Igen, talán beleértem a súlyomba, 1970-ben már kivittek a világbajnokságra Edmontonba, ahol ötödik lettem, ott is fizikailag fogytam el, nem voltam még teljesen érett. Utána már jöttek a jobb eredmények, ’71-ben és ’72-ben Európa-bajnoki helyezett voltam, ott voltam a tűz közelében.”

De azért az olimpia mégiscsak egy minőségi ugrás az Eb-hez képest, új ellenfelek: amerikaiak, japánok?

„Magát az egész szabadfogású mezőnyt, az ázsiaiak, az amerikaiak és a szovjet tagállamok alkotják. De Polyák Imre mindig azt mondta: „Pajtás, mindegy, hogy ki van, mindig egy ember áll fönt veled a szőnyegen, azt az egyet kell megverni.” Ekkor már tudatosabban készültem, ellestem dolgokat másoktól és ezek végül beértek.”

Majd jött München 1972-ben.

„Igen, kimentünk és egy fantasztikus csoda volt. Az olimpia első öt napján versenyeztem, mert akkor még úgy volt a birkózás, hogy minden nap volt mérlegelés, a meccsek előtt. Lefogyasztottam a súlyomba (57kg), csak négy kilót kellett fogynom, de azért kis súlyban megviseli ez az embert. Borzasztó meleg volt pont ekkor Münchenben, első nap volt a megnyitó, amelyen általában a versenyzők nem vonulnak fel, mert hat órás program. Az edzőm mondta, hogy ne vonuljak fel, de nem tudtam, hogy kijutok-e életemben még egyszer olimpiára, így felvonultam. Borzalmas hosszú volt, de hatalmas élmény.”

Rögtön utána kezdődtek a küzdelmek?

„A mérlegelés nyolckor volt, összesen 29-en mérlegeltünk, tizenegykor kezdődött a verseny, addig az edzők ottmaradtak a sorsolásra. Polyák Imre mondta, hogy az én sorsolásom elég „kovászos”, azaz nagyon meleg, a nehezebb nemzetek közül kaptam ellenfelet. Az első meccsemen a Fülöp-szigetekit odavágtam, tussal, viszonylag gyorsan ment. Jött a második, a török, elkezdtem dobálni, első menet, második menet, harmadik menet, 10 pont különbséggel vertem, Polyák Imre ekkor jegyezte meg, hogy „A macskának kinőtt a körme.

Az iráni következett, világbajnoki második helyezett, megvertem, pontozással, simán. Ekkor már éreztem én is, hogy itt olyan dolog lesz, ami akár nagyon jól is elsülhet. A negyedik meccsen, a mongollal döntetlent birkóztam. Ekkor már közel voltam a tűzhöz, de még mindig négyen-öten voltunk a súlycsoportban. A következő ellenfelem az Európa-bajnok orosz volt, a második menetben legyőztem tussal. A keletnémettel többször birkóztam már abban az évben, három nagyon kemény menet alatt megvertem, pontozással. 

A hatodik meccsem jött… ennyi meccsel már olimpiát szoktak nyerni. Ellenfelem az amerikai Rick Sanders volt, a sportág egy nagy egyénisége, az amerikai csapat edzője, fantasztikus, érett versenyző. Nekem az volt a hibám, hogy mindig birkóztam, nem taktikáztam, Sanders ellen sem. Az első menetben vezettem ellene, a második menetben már komolyan vett, a harmadik menetben belebonyolódtam egy fogás kombinációba és odavágott. De ezzel a vereséggel már harmadik helyezett voltam. A japánnal – aki nyerte – nem birkózhattam, mert elértem a hat hibapontot és az akkori szabályok szerint így csak a második-harmadik helyezett lehettem. A japánnal végül soha nem birkóztam, Edmontonban is ő nyerte a világbajnokságot: Hideaki Yanagida. Így lettem harmadik az olimpián.”

Ők voltak a legnagyobb ellenfelei?

„Igen, az amerikai igazi művésze volt a birkózásnak, csak miatta háromezer egyetemista jött le Münchenbe, drukkolni. És milyen katasztrófa az élet, nagyon jól összebarátkoztunk, meghívtam Magyarországra, – vallásos fiú volt, hippi, nagy szakáll, kereszttel ült a szőnyeg mellett –, a barátnőjével elindult egy kelet-európai útra. Vártuk-vártuk és egyszer csak értesítettek az amerikai szövetségtől, hogy Rick Sanders meghalt, autóbaleset érte. Kaptam tőle egy bibliát, ami azóta is megvan, sokszor előveszem, és rá emlékezem.”

Ha már tragédiák, a Münchenben történt túszdráma hogyan érintette? Kihatott a szereplésére?

„Az nagyon érdekes volt! Nekem már vége volt az olimpiának, boldog voltam. A vezetők meghívtak egy pohár italra, utána ráértem aludni, kicsit később keltem. Ki akartam nézni, húztam fel a redőnyt az erkélyablakon és egyszer csak betartottak egy géppisztolyt. Az erkélyemen állt egy melegítős, felfegyverzett ember és mutatta, hogy „Csönd, feküdjek le!”. Nem értettem a helyzetet. Szaladtam ki a folyósóra, akkor már nyüzsgés volt. „Mi történt?” – kérdeztem. Mondták, hogy nem lehet kimenni, terrortámadás történt. Tőlünk olyan ötven méterre volt az izraeli szállás, ahol a túszejtés történt, az olimpia félbeszakadt, tárgyalások voltak, de végül megtörtént a tragédia. Addig egy olyan nyitott, szabad olimpia volt, amilyen azóta sincs. Az eset után lezárták a falut, de sajnos az izraeli sportolók meghaltak.  Nagy drámája volt ez, az egész világnak.”

Az olimpiai bronzot tartja a legnagyobb sikerének?

„Hát igen, az volt. Kétszeres Európa-bajnoki második helyezett voltam, ’73-ban Lausanneban lettem második, szóval ez lett volna életem akkori legnagyobb sikere. Aztán ’76-ban a leningrádi Európa-bajnokságon szintén második lettem az orosz Yumin mögött, aki nem tudta hozni a súlyát, mégis engedték versenyezni a szervezők. (1976-ban olimpiai bajnok is lett.)

Közben hátráltattak sérülések többször is, a ’76-os olimpiára úgy mentem ki, hogy a leningrádi Európa-bajnokságon reccsent egyet a térdem. Emiatt stikában jártam ki Pozsonyba egy professzorhoz, aki injekciózgatta a térdemet, ha kiderül, ki sem mehettem volna az olimpiára. Tulajdonképpen már sérültem utaztam Montrealba 76-ban.”

Ahol ugye a harmadik körig jutott?

„Az első körben megvertem egy peruit, utána kikaptam a mongoltól és attól a némettől, aki később második helyezett lett. Abbahagytam a birkózást, de még hazajöttem a Ferencvárosba, a Bajnokcsapatok Európa Kupáján elindultunk, és másodikok lettünk. Utána bejelentettem, hogy abbahagyom."

Ennyire megviselte a sérülés?

„Több sérülésem volt, már kétszer operálták a térdemet, keresztszalag-szakadásom, porcleválásom volt. Ugye a láb a szabadfogásban az egyik kéz, ugyanannyit dolgozik vele az ember. Úgyhogy akkor már nagyon sok sérülésem volt, eldöntöttem, hogy befejezem.”

Több klubnál is megfordult (Honvéd, Ferencváros, BVSC), ennek mi az oka?

„A Ferencvárosnál, az olimpia (Montreal) után a birkózó válogatott edzője lettem…”

Igen, az egy nagyon sikeres időszak volt!

„Igen, 14 érmet szereztek a versenyzők az alatt az idő alatt. De szakmai és emberi különbségek voltak köztem és Hegedűs Csaba között, nehezen fértünk meg. Öt évet lehúztunk együtt, aztán én úgy éreztem, hogy ez az egészségem rovására megy, vettem a kalapomat és odébbálltam. Visszamentem a Ferencvároshoz, ahol szinte ugyanazok a versenyzőim voltak, mint a válogatottban, világ- és Európa-bajnokok: Balla József, Bíró László. De a Fradiban elkezdődött egy háború, én pedig szedtem a sátorfámat és a BVSC-hez mentem. Lehúztam öt évet a BVSC-ben, ott is volt öt magyar-bajnokom, megkaptam a mesteredzői címet. A kilencvenes években a klub megkapott épületeket, a versenyzőimet is kirendelték épületbontásokra. Én levezényeltem a birkózóimat onnan, mondván, hogy ez életveszélyes. A vezetőségnek ez nem tetszett, azt mondták, hogy bomlasztó egyéniség vagyok és elküldtek.

Közben sokan jártak hozzám külföldről, kanadaiak, svédek, amerikaiak, és pont ott voltak a svédek, amikor a kezembe adták az elbocsájtó levelet. A svédek nem értették a helyzetet, de mikor a tolmács lefordította nekik, a svéd vezetőtől állásajánlatot kaptam. Így kerültem ki aztán Svédországba.”

A tanítványai közül ki a legsikeresebb, kit tart a legjobb tanítványának?

„A legsikeresebb Balla Jóska volt, nehézsúlyban olimpiai második helyezett lett a kezem alatt, Európa-bajnok volt. Bíró Laci Európa-bajnok volt a negyvennyolc kilósok mezőnyében, a világ egyik legtechnikásabb birkózója. Kovács István, az egyetlen szabadfogású világbajnok, együtt versenyeztünk a Honvédban, később edzője lettem a válogatottnál, nálam lett világbajnok. Akikkel foglalkoztam a kluboknál, vagy a válogatottban, azok a mai birkózó társadalomban mind sikeres edző vagy versenyző pályafutással büszkélkedhetnek.”

Mára már csak gyerekekkel foglalkozik?

„Igen, hazajöttem Svédországból, majdnem hét évet voltam kint. Ott is világbajnokom lett, de a másik fogásnemben, Martin Lidberg. Testvérének, Jimmy Lidbergnek én voltam a nevelőedzője, ő később olimpiai második helyezést is elért. Bebizonyítottam, hogy értek valamit a kötöttfogáshoz is.

Hazajöttem Svédországból, hová menjek? Megint visszahívtak a Fradihoz, de nem akarták a szabadfogást, így kiszálltam a birkózásból.

Ezután egy volt Fradis tanítványom megkeresett, beültetett egy autóba és elhozott Kispestre, egy romokban heverő épületbe, ahol munkások dolgoztak. Kérdeztem, hogy mi lesz itt? Mondta, hogy birkózóterem és szeretnék rólam elnevezni. Megmondom őszintén, nagyon meghatódtam, mert azt hiszem, ott kaptam olyan kárpótlást a birkózástól, amit életemben még soha. Számomra mindennél többet ér, hogy ezt kitalálta a tanítványom, és néhány kollegával létrehozták ezt a gyönyörű kis ékszerdobozt Kispesten. A megnyitóra Növényi Norberttől kezdve Kovács Pistáig sokan eljöttek, a mostani nagy nevek közül is néhányan. Csak csodálkoztam, itt látszott, hogy valamit azért tettem le az asztalra.

Elindult a terem, az első év kicsit nehéz volt, mert nem csináltunk nagy toborzót. Mondtam a fiúknak, hogy majd az utcáról berángatjuk a gyerekeket, és most már ott tartunk, hogy harminc gyerekünk van. Már második éve működünk és úgy néz ki, hogy lesz egy jó kis szakosztályunk.”

Milyen gyerekekkel dolgozni?

„Harminc gyerekkel dolgozunk, kezdő és haladó csoportban, a cél az, hogy megszeressék a sportot. Szerintem a magyar sportnak a hibája az eredmény-centrikusság, agyonverik a gyerekeket, hogy eredményeket érjenek el már gyermekkorban. Régebben sokkal több volt a türelem, nem volt eredménykényszer. Az a meglátásom, hogy minden sportban tönkreteszik a fiatalokat. Az a jó edző, aki serdülőben, ifiben és talán még juniorban is jó eredményeket ér el… aztán mi lesz később?

A másik probléma, hogy nem a jó edzők vannak ott a gyerekeknél, hanem azok, akik eredményesek. Egy-két fogással elérnek eredményt – a birkózáshoz visszatérve –, aztán utána sérülékenyek lesznek a gyerekek. Valamint nehéz a birkózásban az életpálya, hogy mi lesz velük később? Ez sajnos még megoldatlan nálunk, bár sok támogatást kapnak már a sportolóink, de még nincsenek olyan akadémiák, bentlakásos intézmények, mint külföldön.”

Akartam is kérdezni, hogy miből él egy élsportoló? Meg lehet élni abból, hogy valaki szabadfogású birkózó?

„Hát nem. Hacsak nincs mögötte olyan támogatottság. Ugye ahhoz, hogy eredményt érjen el valaki, valakinek segítenie kell. Ezek általában a…”

Szponzorok?

„Nincsenek szponzorok. Ők a pénzt az eredményes felnőtt sportolóknak adják. A gyerekeknek, a kluboknak kellene adniuk a pénzt, hogy először kineveljék a jó versenyzőket. Aztán ha valaki jó eredményt ér el, akkor kapjon anyagi juttatást. Szerintem ez kicsit fordítva van nálunk.

A szülők viszik a versenyekre a gyerekeket, fizetik a nevezési díjat. Komoly kiadás ez egy családnak, és ha nincs egy pénzes szakosztály, egy tehetséges gyerek abbahagyja, mert az egyesület semmilyen költséget nem tud állni.

Régen minden nagyobb egyesület mögött állt egy cég. (A Fradi mögött az élelmiszeripar, a Honvéd mögött a honvédség, a Dózsa mögött a rendőrség, az MTK mögött a textilipar, a vidéki egyesületek mögött a bányák.) Ezek a privatizációnál kivonultak. A privát cégek pedig azokat szponzorálják, akik eredményesek, nekik van reklámértékük. Tehát a kis egyesületek, a nevelőegyesületek mit kapnak? Amit ki tudnak harcolni, vagy semmit.”

Mennyi lemondással jár az élsportolói lét, a magánélet viszonyában?

„Borzalmas sok lemondással. Én csak magamról tudok beszélni, a feleségem is tornász volt, a budapesti Honvédban ismerkedtünk meg, 47 éve vagyunk házasok. Ő orvos, én jártam a világot, ő meg otthon az egyetemen tanult. Kevés család tud sérülés nélkül végigvinni egy sportkarriert. Állandóan távol a családtól, edzőtábor, utazások, akklimatizáció, ehhez csoda kell, hogy emberek ezt együtt végig tudják csinálni.

Sokszor vitatkoznak velem emberek, hogy nekünk sportolóknak milyen könnyű, járunk ide-oda… Próbáld végigcsinálni egyszer, hogy nem eszel két hétig, mikor tele a hűtőszekrény, jönnek a sérülések, az edzések, az utazások, és ha egy mozdulatot elszúrsz, egy életpálya megy tönkre egy vereséggel. Azt nem magyarázzák el az embereknek, hogy a sport nem csak dicsőségből, fényből és pompából áll, hanem éhezés, koplalás, szenvedés.”

Egy másik élsportoló ezt jobban megérti, mint az Ön esetében is?

„Igen, egész másképp áll hozzá, mint egy laikus.

Az edzőség is más, egy világversenyen negyven meccset kellett végigizgulnom, mert minimum kettőt birkózott egy versenyző, de inkább hármat-négyet. Egy évben volt egy Eb, egy vb, közben olimpia, nemzetközi versenyek. Én keltem a legkorábban, utoljára feküdtem, mert a súlyokat néznem kellett, hogy rendben legyenek a versenyzőim. Ezt senki nem tudja, nem írja le, nem mondja el, hogy nem habostorta ez az egész.”

Manapság ez már könnyebben megy, van dietetikus stb.

„Igen, én, amikor fogyasztottam és mondtam a Polyáknak, hogy:
-„Imre bácsi! Van még rajtam fél kiló, mit csináljak?”
-„Mit ettél tegnap fiam?”
-„Semmit.”
-„Na, akkor azt edd ma is!”

Viccesen hangzik… Újabban, már elkészítik, mit egyen, hogy egyen a versenyző. Nekem törnöm kellett a fejem. Volt, akit hazavittem, mert tudtam, ha hazamegy, akkor nem fogy le, ezért elvittem és bezártam a lakásomba.”

A rendszeres fogyasztásnak milyen következményei vannak?

„A máj, a szív, a vese tönkremegy. Velem egy súlycsoportban lévő egykori versenyzőkkel találkozom, mind száz kiló. Elcsodálkozom, hogy a különböző sportágak edzői közül mennyien túlsúlyosak. Mégis, milyen reklám ez?”

Ön versenyzőként, vagy edzőként örült jobban, a saját, illetve a tanítványai sikereinek?

„Ezt nagyon nehéz megmondani, egész másképp éli meg az ember a saját és másképp a versenyzőinek a sikerét. Ezen még nem is gondolkodtam. Erről tanulmányt lehetne írni, nagyon érdekes kérdés, még soha, senki sem tette fel nekem, úgyhogy nem tudom...”

Más sportok iránt is érdeklődik? Ugye volt egy jégkorong csapat erőnléti edzője is Svédországban?

„Svédországban belecsöppentem a hokiba. Lejött egy edző, megnézte az edzésemet és megkérdezte, hogy foglalkoznék-e hokisokkal? Mondtam, hogy persze. Másnap reggel mentem le az edzésre, és láttam, hogy 12 kikirics sárga Mercedes áll a klubház előtt. Az igazgató a ház előtt várt és kérdezte: „László, tudod, ki van itt?” Azt hittem a svéd király, de a Djurgarden volt. Nem tudtam, hogy mi az… Svédország legjobb hoki csapata volt, három világbajnok is játszott ott, ők vártak az edzésen. Egy évig voltam az erőnléti edzőjük, fantasztikus év volt. Érdekes módon gyerekkoromban én magam is hokiztam fél évig.

Követem a küzdősportokat is. Tavalyelőtt levittek Ceglédre ketrecharcosok és kérték, hogy tartsak nekik edzést. Először nem tudták ki vagyok, aztán végigcsináltam délelőtt és délután is a két és fél órás edzést és megkérdezték: „Laci bácsi hány éves?” Hatvanhét voltam. Nagyon jó kapcsolatom volt velük.”

Önt nem érdekli, vagy nem próbálta volna ki?

„Lehet, ha fiatalabb lettem volna, kipróbáltam volna… most is nézek néha a TV-ben.”

Még egy kérdés az élsporthoz: Mi a véleménye arról az állításról, hogy ma már mindenki használ valamilyen doppingszert?

„Igen, nálunk is megpróbálták ’76-ban, egy vezető behozott valamit, letette az asztalra és elmondta, hogy a különböző súlyúaknak mennyit kéne beszedni. Én hazamentem, nálam okosabb volt a feleségem – orvos volt –, kérdezte, hogy rá van e írva, miket tartalmaz? Mondtam, hogy nincs. Mondta, hogy akkor ne szedjem, mert egészséges gyerekeket szeretnénk. Azt mondták nekünk, hogy vitaminok. Voltak, akik beszedték. Úgy gondolom, ezt nem lehet kivédeni, de elrettenteni el lehetne az embereket, ha minden öltözőbe betennének beteg májakat, szíveket, tüdőket, hogy lássák, milyen kárt okoznak ezek a doppingszerek. Vagy kitenni azoknak a képeit, akik ilyet használtak és meghaltak.”

Hogy látja a birkózás helyzetét ma, és a jövőben?

„Bevezették a női birkózást, egy kicsit furcsa volt számomra, hogy a lányok birkózómezben vannak, de szép sikereket érünk el. Le akarták venni az olimpiai programról, visszahoztak tíz súlycsoportot, állandóan változtatnak a szabályokon, amivel nem értek egyet, hiszen így az edzők nem tudják, hogy mire készítsék fel a versenyzőiket. A felnőttekkel még könnyebb, de a gyerekeknek nehéz megtanítani az új szabályokat. Szerintem a nemzetközi szövetségben sok az amatőr, akik üzleti oldalról nézik a birkózást, hogy eladhatóbb legyen.”

Milyen jövője van a magyaroknak a sportban?

„A magyar birkózásban van egy pár nagyon nagy tehetségünk, akik sajnos már nem fiatalok. A Lőrincz testvérek mögött egy kicsi űr van, kimaradt valahol egy olimpiai ciklus. Van egy jó junior társaság, de ők még ezen az olimpián nem lesznek érettek, a kérdés az, hogy meg tudjuk e tartani őket?”

Ha választhatna, megint ugyanezt az életpályát választaná?

„Nagyon szívesen csinálnám végig még egyszer. Más szemmel nézném, ha a magam edzője lennék. Minden évben más edzőnk volt, és ez sok versenyzőnek nem tett jót, nekem sem.”

Tehát másodszorra másképp csinálná?

„Másképp csinálnám, és ugyanezt csinálnám.”

Köszönöm szépen!

Hová tűntek a Fradi idegenlégiósai? #3

Biztosan sok Ferencváros-szurkoló elgondolkozott már azon, hogy mi lett a klub egykori idegenlégiósaival. Engem is foglalkoztatott régóta a kérdés, ezért szezonokra lebontva összegyűjtöttem, hogy az elmúlt tíz év során milyen külföldi játékosok fordultak meg a csapatnál, illetve hogy mi történt velük, miután távoztak. Mivel egyetlen cikkbe túl hosszú lenne belesűríteni minden idényt, ezért négy részben fogom publikálni. 

 

 * Az összeállításban csak olyan játékosok kaptak szerepet, akik legalább egy bajnokin pályára léptek, és már nem a Ferencváros tagjai.

 

 

ftc.jpg

2012/2013-

 

 Détári Lajossal az élén kezdte meg a bajnokságot a Ferencváros, majd augusztus 20-án Ricardo Moniz váltotta a kispadon. A holland mester új színt hozott a csapatba, ám csak az ötödik helyet csípte el a bajnokság végén, így nem indulhatott a nemzetközi porondon. A házi gólkirály Böde Dániel lett 17 góllal.

Leonardo

leonardo.jpg

 

Csodálatos dolgokat művelt a pályán. Ámulattal néztem a mozdulatait meccsről-meccsre. Hétszeres brazil U20-as válogatott. A Feyenoordnál kezdte felnőtt karrierjét, ahol 2002-ben UEFA-kupát nyert. Játszott a NAC Bredában, az Ajaxban, majd a Red Bull Salzburgban is. Miután Ricardo Monizt 2012-ben kinevezték a Ferencváros élére, Salzburgból hozta magával a brazilt is. Sajnos az első ami eszébe jut róla a legtöbb embernek, az az, hogy hónapokat kellett kihagynia, amikor Stresnik eltörte a lábát. Az NB1 nem volt való neki, folyamatosan faragták, mert szabályosan alig lehetett elválasztani a labdától. Sajnos a hozzáállása neki sem volt példás, túlságosan szeretett szórakozni. Ez jelentette a vesztét is, Thomas Doll kinevezése után távozott. 24 mérkőzésen 7 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott. Miután Monizt kinevezték az 1860 München vezetőedzőjének, Leonardo is odaszerződött. Utána Ausztráliába igazolt, majd visszatért Hollandiába az FC Eindhovenhez. Nyár óta azonban nincs csapata. Októberben megfordult a Diósgyőrnél néhány edzésen, de a Miskolciak nem szerződtették. 

 

Philipp Bönig

bonig-philipp.jpg

 

A Bayern München nevelésű játékos az ekkoriban kialakuló német vonal egyik "gyümölcse" volt. Tapasztalt spíler volt, megfordult a német másodosztályban, sőt 140 találkozón még a Bundesligában is szóhoz jutott. 2005-ben még az UEFA-kupában is szerepelt a Bochum színeiben, sőt mi több, 2006-ban három alkalommal behívták Németország B válogatottjába. 2012-ben került a Fradihoz, miután már kiszorult a Bochum csapatából. Első Magyarországon töltött idénye arról szólt, hogy felépítsék fizikálisan, majd a következő két szezonban már többnyire kezdőként kapott bizalmat a bajnokságban. 56 meccsen jutott szóhoz a három év során, amelyeken három gólt és hat gólpasszt osztott ki a bal oldali védő. 2015-ben Christian Ramirez érkezésével nem volt esélye a csapatba kerülni, így visszavonult.

 

 

Muhamed Besic

besic-muhamed-254x300.jpg

 

Momo megkockáztatom, hogy az utóbbi 10 év legkiválóbb Ferencvárosban játszó idegenlégiósa volt. A Hamburgban nevelkedett, három mérkőzésen pályára is léphetett a Budesligában. A Fradinak nagy szerencséje volt vele, hiszen 2012-ben kitették a Hamburg keretéből fegyelmi vétség miatt, így könnyedén leigazolták 1+1 évre. Szinte azonnal látszott, hogy elképesztő tehetséggel van megáldva. Úgy olvasta a játékot, ahogy más senki az NB1-ben. Ricardo Moniznál és Thomas Dollnál is kulcsember volt, majd 2014-ben miután a világbajnokságon csúcsteljesítményt nyújtott Bosznia-Hercegovina színeiben, bejelentkezett érte a Tottenham és az Everton is. Végül az utóbbi lett a befutó. 4,8 millió eurót fizettek érte, amivel az NB1 legértékesebb játékosa lett. Kezdetben számították rá a Premier Leagueben, ám sorozatos sérülései miatt szépen lassan kiszorult a keretből. Az idei szezonban eddig mindössze csak 2 bajnoki jutott a még mindig csak 25 éves játékosnak.

 

 

Aleksandar Alempijevic

alempijevic-aleksandar1.jpg

 

A szerb középpályás Kecskeméten vált profi labdarúgóvá. Négy idényt töltött a liláknál, majd zöld-fehérre cserélte a színeket, miután 2012-ben szerződtette a Ferencváros. Egy szezont töltött a Fradinál, és 18 bajnokin lépett pályára. Heves vérmérsékletű játékos volt, nem ment a szomszédba egy kis keménységért. Biztosan sokan emlékeznek a Videoton elleni balhéjára, amikor meglökte a játékvezetőt, majd szidalmazta is, emiatt négy hónapra eltiltották. Egy szezont töltött a Fradinál, 2013-ban a szerb élvonalba igazolt. 2014-ben és 2016-ban belekóstolt rövid időre az üzbég ligába, legutóbb pedig a szerb másodosztályú Sloboda Uzice együttesénél futballozott, de 2018 január 1.-én lejárt a szerződése és szabadon igazolhatóvá vált a 29 éves játékos. 

 

 

Vladan Cukic

42479.jpg

 

Hű katona volt, igazi közönségkedvenc. Alempijeviccel egyetemben ő is Kecskemétről szerződött Budapestre. Óriási küzdő volt, nem ismert elveszett labdát. Sokszor már a durvaság határait is átlépte, 2012 májusában például eltörte Gosztonyi András lábát. Sokan azt gondolták, hogy szándékos volt, de Cukic megesküdött rá, hogy nem, majd többször is bocsánatot kért tettéért. Akárcsak Somália, az ő legemlékezetesebb megmozdulása is az Újpesthez köthető, amikor a 93. percben lőtt győztes gólt. 2015-ben miután a klub megnyerte a bajnokságot és a kupát, bejelentette a visszavonulását, ám meggondolta magát és még két évet lehúzott a csapatnál. Jelenleg is a klub kötelékébe tartozik, játékosmegfigyelőként dolgozik.

 

Stanley Aborah

hqdefault_2.jpg

 

A ghánai-belga kettős állampolgárságú középpályás 2013 telén döntött úgy, hogy zöld-fehérbe öltözik. Többször szerepelt a belga U19-es nemzeti csapatban. Az Ajaxban játszotta első felnőtt mérkőzéseit, de több holland klubnál is megfordult, többnyire másodosztályban, de 13 élvonalbeli meccsig megfordult a Vitessenél is. A Ferencváros a szerb első ligás NS Murától szerezte meg, ám nem tudott előrukkolni jó teljesítménnyel, mindössze fél évet töltött a Fradinál. 7 meccsel a lábában távozott. Két évig nem volt csapata, ezt követően az angol negyedosztályú Notts Countyba igazolt, ahol szintén két évet töltött. Érdekesség, hogy ott töltött ideje során rövid ideig csapattársa volt Bajner Bálint, edzője pedig Ricardo Moniz. Tavaly Portsmouthba igazolt, ahol fél évet töltött. Nyár óta szabadon igazolható. 

 

 

Quenten Martinus

martinus-quenten.jpg

 

Aborah mellett ő is 2013 januárjában szerződött a Ferencvárosba, Ricardo Moniz közreműködésével. Megfordult a Heerenveennél, ahol csapattársa volt többek között Otigba Kenneth is. 2012-ben kölcsönben a holland másodosztályú Sparta Rotterdamnál szerepelt, mielőtt a Ferencvároshoz szerződött. Ő is nagy reményekkel érkezett, de Ricardo Moniz menesztésével távozott Aborah-val együtt. A holland másodosztályba szerződött, majd a román elsőosztályú Botosani labdarúgója lett. Bekerült a curacaói válogatottba, ahol hat mérkőzésen léphetett pályára. Jelenleg a Japán elsőosztályú Yokohama Warriors csapatában játszik, ahol 66 meccsen 6 gólt rúgott és 12 gólpasszt adott. Még mindig csak 26 éves.

 

 

Julian Jenner

julian-jenner-e1494909837190.jpg

 

Jelentős holland élvonalbeli múlttal érkezett a klubhoz az "Ollózós Kölyök", aki a becenevét a trükkjei miatt kapta. Megfordult a NAC Breda csapatában, ahol Fehér Csaba csapattársa volt, majd AZ Almaar, Vitesse, kölcsönben a német Ahlen és újra a NAC Breda követte, mielőtt leigazolta a Ferencváros 2012 nyarán. Kezdettől fogva kulcsember volt a csapatban, az őrületbe kergette az ellenfél védőt a gyorsaságával, valamint a cseleivel. 2015-ig tartozott a klub kötelékeibe, ahol 49 mérkőzésen 9 gólt rúgott és 16 gólpasszt adott. Jennert azért is kedvelhették a szurkolók, mert többször is kiállt mellettük, többször is bizonyította, hogy igazi fradista. Távozása után aláírt a Diósgyőrhöz, ám csupán hat meccsen jutott szóhoz. Fél évvel később megkereste egykori edzője, Ricardo Moniz és elvitte magával a Notts Countyba. 2016-ban felröppent a hír, hogy visszatér az Üllői útra, de végül nem lett belőle semmi. Végül úgy döntött, hogy felhagy a futballal. 

 

 

Andrei Ionescu

andrei-ionescu.png

 

A román Iniesta - így harangozták be, amikor a Fradiba szerződött Steua Bukaresttől.  17 alkalommal szerepelt a román U21-es válogatottban. Talán az utóbbi évtized egyik legnagyobb elvesztegetett külföldi tehetsége volt, aki a zöld-fehéreknél játszott. Sérülései miatt nehezen tudott a kezdőcsapat közelébe kerülni. Nagyszerű technikai képzettsége volt, remekül látott a pályán, és alacsony termete miatt nagyon mozgékony volt. Egy évet töltött a Ferencvárosnál, 2012-ben Finnországba, majd Irakba igazolt. 2015-ben visszatért Európába a holland másodosztályú FC Eindhovenhez, majd Ciprusra, aztán Romániába, tavaly nyáron pedig Indiába igazolt. 

 

Júnior Fell

junior-fell.jpg

 

A brazil hátvéd az alsóbb divízióbeli Clube Atlético Metropolitanótól érkezett kölcsönben 2013. februárjában. Nem tartott sokáig a magyarországi karrierje, miután egyedül a Pápa ellen jutott szóhoz az NB1-ben. A zöld-fehérek nem tartottak rá igényt, így visszakerült anyaegyesületéhez. Három évet játszott ezt követően Brazíliában, mielőtt 2017-ben a japán másodosztályú Rausso Kumamotóhoz szerződött. Egy év alatt három mérkőzés jutott neki. 2018. január 1-el megszűnt a szerződése, jelenleg pedig szabadon igazolható. Júnior mindössze 25 éves.

 

Milan Peric

20120914-haladas-peric-300x293.jpg

 

Milan Peric kölcsönben érkezett a Ferencvároshoz a Videotontól a 2012/13-as szezonra. Első magyar klubja a Kaposvár volt, de előtte megfordult számos szerb élvonalbeli csapatnál is. A Kaposvártól került a Videotonhoz, ahol leginkább kölcsönadták. Játszott egy évet a Fradiban, Pécsen és Dunaújvárosban is. A Ferencvárosban töltött időszaka alatt 16 mérkőzésen 4 gólt szerzett és nyert egy ligakupát. 2015-ben Boszniába igazolt, majd Görögországba. Utolsó csapata a szerb másodosztályú Sloboda Uzice volt. Jelenleg szabadon igazolható. 

 

 

 

2013/2014-

 

 

A Ferencváros Ricardo Monizzal kezdte az idényt, sőt jól is kezdte a szezont. Októberben azonban Akeem Adams szívrohama után Moniz nem tudott túllépni, így 2013. december 1-jén menesztették. Az akkori pályaedzőt, Máté Csabát bízták meg ideiglenesen az irányítással. December 17-én bemutatták a csapat jelenlegi menedzserét: Thomas Dollt. A szezon végén a harmadik pozíciót csípte meg az együttes, amivel az Európa-ligába kvalifikálta magát, ahol a 2. selejtezőkörben a horvát Rijeka jelentette a végállomást. A házi gólkirály szintén Böde Dániel lett: 11 góllal.

 

David Mateos

671.jpg

 

Real Madrid nevelésű játékos, bár tétmeccsen sosem mutatkozhatott be az elsőszámú csapatban. A Real Madrid Castillában azonban 128 mérkőzésen is pályára lépett. Szalai Ádám két évig a csapattársa volt. Kölcsönben szerepelt az AEK Athén és a Real Zaragoza együttesénél is, mielőtt a Ferencvárosba szerződött 2013. szeptemberében. Az itt töltött két év során végig kiegyenlített teljesítményt nyújtott, a védelem vezére volt. 2015-ben az Orlando Cityhez igazolt, ahol Kaká csapattársa is volt. Állítása szerint azért nem maradt a zöld-fehéreknél, mert nem becsülték meg eléggé. 2017. márciusában felbontották a szerződését és a spanyol harmadosztályú Real Murciához szerződött. 

 

 

Mateo Pavlovic

hqdefault_3.jpg

 

A horvát belső védő az NK Zagreb együttesénél mutatkozott be a horvát élvonalban. Nagy tehetségnek számított hazájában, a Bayern München, a Werder Bremen és a Zenit is szerette volna megszerezni, végül a Werderhez került 2014-ben. Mindössze négy mérkőzésen jutott szóhoz a Bundesligában, mielőtt a Ferencvároshoz került kölcsönbe fél évre. Jó teljesítményt nyújtott, így fél évvel meghosszabbították a kölcsönt, de végül nem vásárolta meg a Fradi, mert túl drágának tartották, így visszakerült a Werderhez. A német csapatnál nem vették számításba, csak a második csapatnál kapott lehetőséget a harmadosztályban. 2016-ban a francia élvonalbeli Angershez szerződött, ahol az idei szezonra alapemberré nőtte ki magát.

 

 

Gerson

gerson.jpg

 

Amikor még nem volt a Fradinak Gerzsonja, volt egy Gersonja. A brazil hátvéd a Botafogónál kezdte, majd a PSV akadémiájára került, de az Atletico Madrid B csapatában mutatkozhatott be felnőtt szinten. Ezután az osztrák másodosztályú Kapfenberger SV-hez szerződött, majd a Rapid Wienhez került kölcsönbe. 2013-ba újabb kölcsön várt rá, ezúttal a Ferencvárosnál. Az itt eltöltött időszak alatt nem váltotta meg a világot, mindössze 11 mérkőzésen szerepelt, mielőtt 2014. januárjában szerződést bontottak vele, mivel igazolatlanul maradt távol az év első meccséről. Gerson ezután az Instagram oldalán olvasott be a klubnak. Azt állította, hogy hazugság az egész, és csak azért találták ki, hogy így szabaduljanak meg tőle. Anyaegyesületénél, a Kapfenbergernél sem tartottak rá igényt, ezért Romániába igazolt a Petrorul csapatához, ahol pályára léphetett Európa-liga selejtezőkön is. Egy évvel később a lengyel Lechia Gdanskhoz, ahol alapemberként számoltak vele, tavaly mégis Dél-Koreába került kölcsönbe, ami december 31-én járt le.

 

 

Akeem Adams 

78093.jpg

 

Csodálatos pályafutás állhatott volna előtte. 16 éves korában mutatkozott be a trinidad és tobagói élvonalban, sőt a válogatottban is ebben az évben játszhatott először. Hazája egyik legnagyobb ígéreteként tartották számon. 9 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban 2008 és 2012 között. Mindössze 22 éves volt, amikor sikerült Európába igazolnia, a Ferencvároshoz. Első pillanattól kezdve számított rá Ricardo Moniz. Igazi csupaszív játékos volt, a végletekig küzdött. Úgy tűnt, hogy hosszútávon megoldja a Ferencváros védőgondjait, ám 2013. szeptember 25-én szívinfarktust kapott. Október 7-én életmentő műtétet hajtottak végre rajta, mely során amputálni kellett a bal lábát. Sokáig úgy tűnt, hogy felépül, ám december 29-én váratlanul agyvérzést kapott, másnap pedig elhunyt. Akeem tragédiája kihatással volt a Ferencvárosra is, mivel sokan nem tudták megemészteni, ami történt vele, többek között Ricardo Moniz sem. Akeem 22 éves volt. Nyugodj békében.

 

 

Arsenio Valpoort

valpoort-arsenio.jpg

 

Nagy tehetségként érkezett a holland támadó a Ferencvároshoz a holland Heerenveentől, ahol csapattársa volt Quenten Martinus és Otigba Kenneth is. 2013-ban játszott az Európa-liga selejtezőkön is, és egy gólt szerzett, majd kölcsönadták a Zwollénak. Ezt követően került a Ferencvároshoz, ahol nagy várakozásokkal tekintettek jövetelére. Nem váltotta meg a világot, mindössze egy évet töltött a Fradinál. Ricardo Moniz még csak-csak számított rá, ám Thomas Doll már egyáltalán nem, így tíz mérkőzéssel a lábában távozott. Az RKC Waalwijknél járt ezt követően próbajátékon, később oda is igazolt. Két évet töltött ott, majd 2016-ban szerződtette az izraeli bronzérmes, a Beitar Jerusalem. Egy évvel később a holland másodosztályú Almere együttesével egyezett meg, ma is ott futballozik. Az idei szezonban 13 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki. Valpoort még mindig csak 25 éves. 

 

 

Jack Tuijp

tuyp-jack1.jpg

 

A holland Volendam egyik legjobb játékosaként érkezett a Fradiba. 307 mérkőzést játszott a csapatban, ebből 64 alkalommal szerepelt az élvonalban, mielőtt Magyarországra érkezett kölcsönben. Gólerős támadó volt ő, háromszor volt a másodosztály gólkirálya, összesen 144 gólt szerzett. Ricardo Moniz az elején bizalmat szavazott neki, sőt első mérkőzésén góllal mutatkozott be, ám ez volt az utolsó gólja, mert szépen lassan kiszorult a keretből. Thomas Doll érkezével távoznia kellett, miután a német edző kijelentette, hogy nem illik bele a filozófiájába. Száműzték az első csapatból, a többiektől külön kellett edzenie, míg a Helmond le nem igazolta. 2015-ben visszatért a Volendamhoz. Tavaly a harmadosztályú ASV De Dijkhez igazolt, jelenleg is ott játszik.

 

 

Ulysse Diallo

diallo.jpg

 

A mali származású támadó hasonló típusú játékos volt, mint Liban Abdi. A libanoni első ligából érkezett a zöld-fehérekhez 2013 nyarán, miután a 2012/13-as szezonban a libanoni góllövőlista második helyén végzett. (21 mérkőzés/18 gól) Nagyon technikás játékos volt, legszebb gólját a Tatabánya elleni Ligakupa-meccsen szerezte, ollóból. Egy évet töltött a Fradinál, 18 mérkőzésen lőtt 4 gólja után szerződést bontottak vele, majd a portugál első osztályba igazolt (akárcsak Abdi), ahol megfordult az Arouca, az Académica és a Marítimo együtteseinél is, mielőtt visszatért Magyarországra: a Mezőkövesdhez. 2017-ben szerződtette Pintér Attila, így jelenleg a Puskás Akadémia labdarúgója. 

 

 

 

 

 

Az előző részeket az alábbi linkeken keresztül érhetitek el:

 

Hová tűntek a Fradi idegenlégiósai? #1

Hová tűntek a Fradi idegenlégiósai? #2

 

Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy like-ot az oldalunkra!

Nagy játékosmozgás a Premier Leaugben

Az átigazolási időszakok a futball világ egyik, ha nem a legjobban várt és legizgalmasabb eseményei közé tartoznak. A Sport 55-tel végig nézzük a Barclays Premier Leauge legmeglepőbb és legjelentősebb játékosmozgásait.

 

 Arsene Wenger feltörte a malacperselyt, míg a Chelsea továbbra is lázasan próbálja betölteni a Diego Costa által hagyott űrt. Az Alexis Sanches dráma is a végéhez ért, míg Phil Coutinhoz már lassan két hónapja a Barcelonában passzolgat.

 

Arsenal:

Az „Ágyúsoknál” történt a legnagyobb mozgás az átigazolási időszak folyamán. Világos volt, hogy megoldást kell találni az Alexis Sanchez körül történő problémára, ami végül abban nyilvánult meg, hogy egy az egyben elcserélték a Manchester Unitedben mellőzött Henrikh Mkhitaryanra. Az Arsenal megvált még továbbá az egyik legrégebbi játékosától, Theo Walcottól (£20,25M), valamint a Gabrielt és Francis Coquelint (£12,6M) is Valenciába postázta. Wenger az időszak utolsó napjára hagyta a csattanót, érkezett ugyanis £57,38M ellenében a Borussia Dortmundtól Pierre-Emerick Aubameyang. Ehhez azonban el kellett köszönniük a közel 6 éve ott játszó Olivier Giroudtól (£15,3M), aki a Chelsea csapatában folytatja pályafutását.

21751814_10155458323762746_8342412491620157728_n.png

 

Chelsea:

A Chlesea megszerezte az Everton csapatától a fiatal tehetséget, Ross Barkleyt (£15,21M), valamint a védelmet is megerősítette a Roma-tól érkező Emerson Palmierivel (£18M). A távozók közt egyetlen nagyobb nevet találhatunk, a spanyol Diego Costa visszatért korábbi sikereinek színhelyére, az Atletico Madridba. Érkezett a csapathoz London másik feléből Olivier Giroud.

Everton:

Továbbra is folytatódik a küzdelem Lukaku utódjának megtalálásáért, ennek érdekében hozták el a Besiktas csapatából Cenk Tosunt (£19,8M), valamint érkezett a már feljebb említett Theo Walcott. A csapattól távozott Ross Barkley.

Liverpool:

A „Vörösöknek” sikerült egy nagyobb összegre szert tenni Philippe Coutinho eladásával, amit Klopp részben a néha gyengélkedő védelem megerősítésre fordított, ezért igazolták le £70,92M ellenében Virgil Van Dyckot a Southampton csapatától. Azonban a Liverpool nem számít a szezon hátralévő részében sérülékeny csatárára, ezért Daniel Sturridgeot a West Bromhoz küldték kölcsönbe. 

Manchester City:

A cél itt is a védelem megerősítése volt, sikerült megszerezni Aymeric Laporteot (£58,5M) az Atletic Bilbaotól.

laporte_signing_pic.jpg

Manchester United:

Az Alexis Sanchez – Henrikh Mkhitaryan cserén kívül nem folytattak semmilyen komolyabb transzfert a „Vörös Ördögök”. 

Watford:

Sikerült kölcsönbe a szezon végig megszerezni a Barcelonától az örök ígéretnek számító, de Katalóniában mellőzött Gerald Deulofeut

Tottenham Hotspur:

Az időszak utolsó napján sikerült megszerezniük a Paris SG-ben kevés lehetőséget kapó Lucas Mourát £25,56M ellenértékben.

0lucasmoura3101.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása