Nagy Ádám, a Bologna legjobbja
Nagy Ádám ismét csapata legjobbja volt az AC Milan elleni 0-0-ra végződő mérkőzésen. Három mérkőzéssel ezelőtt került vissza a csapatba, azóta pedig folyamatosan együttese legjobbjaként teljesít a szakoldalak szerint.
3-5-2-es felállásban lépett pályára a Bologna, ami Inzaghi biztonsági játékát sejtette. Nagy Ádám védekező középpályásként kapott helyet a csapatban. A Bologna igen passzívan játszott az egész találkozó során, ezt támasztja alá a labdabirtoklási különbség is (29%-71%). Az egész mérkőzés során 14 (!) olyan támadást vezettek felállt védelem ellen (50-et a Milan), és 8-szor próbálták kontrajátékkal bevenni a vendégek kapuját. Ebből is látható, hogy a hazaiak teljesen beálltak a saját kapujuk elé, ez pedig Nagy Ádám játékát is meghatározta, kevesebb volt a területe, jobban le volt korlátozva a játéka. Ennek a fényében lássuk, hogy milyen eredményt nyújtott:
✅ A pozíciós térkép szerint Ádám bejátszotta a két tizenhatos közötti részt, ám legaktívabb a saját tizenhatosa és a félpálya vonala között volt. Gyakran kihúzódott a jobb oldalra labdaszerzés gyanánt, valamint olykor a kontrajáték elindításában is részt vett.
✅ A múltheti Empoli elleni meccs során ő próbálkozott a legtöbbször csellel a bolognaiak közül (6/3), a milánóiak ellen azonban nem volt ilyen bevállalós: két alkalommal próbált egy az egyben szituációt, mindkétszer leütközték őt. Pozitívum, hogy mindkettőt az ellenfél tizenhatosának közvetlen közelében próbálta meghúzni.
✅ Magához képest kiváló arányban nyerte meg a párharcait (16/7 - 44%), ilyen magas sikerszázaléka tavaly áprilisban volt utoljára a Cagliari ellen (60%), de akkor csak 5-ször bocsátkozott ütközetbe a pályán töltött 18 perce során. Általában 20-35% között mozog ez a mutatója.
✅ 10 alkalommal állította meg a Milan támadásait (ebben benne vannak a szerelések, közbelépések), ebben pedig a teljes mezőny legjobbja volt. Őt követi Andrea Poli (9), majd Danilo (8). Ebben a mutatóban egyébként már a múltheti, Empoli (10) elleni meccsen is ő volt a mezőny legjobbja.
✅ A mezőnyben szintén neki volt a legtöbb szerelése (4), illetve a legtöbb közbelépése (5) is. Végig lehetett látni rajta az elszántságot, előfordult, hogy óriási sprint után szerelte az ellenfél támadóját, de olyan is, hogy a földön kúszva mentett nagyot.
✅ A hazai csapatból neki volt a legtöbb labdaérintése (73), ami annak a tudatában, hogy a Bologna 14 pályára lépő játékosa összesen 475 labdaérintést produkált, elég magas számot mutat.
✅ 88%-os passzolási mutatója (52/45) szintén csapata legjobbja. A Bologna (260/215) átadásainak közel az ötödét egymaga produkálta. Ebből 22/19 az előrepassz-mutatója, illetve 19 (/16) alkalommal kereste a társakat az ellenfél tizenhatosának a környékén. Mindössze 5(!) olyan alkalom volt, hogy hátrafelé játszotta a labdát.
A Whoscored egyébként a csapata legjobb játékosának választotta Nagy Ádámot 7,53-as értékeléssel, a mezőnyben is csupán ketten kaptak jobb értékelést nála: Cristián Zapata (8,15), illetve Suso (7,65). Emellett a SofaScore oldala beválogatta a magyar középpályást a hét csapatába is.
A Goal.com így méltatta a 23 éves magyar játékost:
"A minőség hiánya megnehezíti, hogy bárkit is kiemeljünk a pályáról, de a Bologna középpályása, Nagy Ádám, kiváló munkát végzett a középpályán, nagyszerűen akadályozta meg az AC Milan futballistáinak játékszervezését."
(A Whoscored.com és a Wyscout statisztikáinak nyomán)
A mérkőzés összefoglalója: