Hová tűntek a Fradi idegenlégiósai? #1

 

Biztosan sok Ferencváros-szurkoló elgondolkozott már azon, hogy mi lett a klub egykori idegenlégiósaival. Engem is foglalkoztatott régóta a kérdés, ezért szezonokra lebontva összegyűjtöttem, hogy az elmúlt tíz év során milyen külföldi játékosok fordultak meg a csapatnál, illetve hogy mi történt velük, miután távoztak. Mivel egyetlen cikkbe túl hosszú lenne belesűríteni minden idényt, ezért négy részben fogom publikálni. 

 

 * Az összeállításban csak olyan játékosok kaptak szerepet, akik legalább egy bajnokin pályára léptek, és azóta nem tartoznak a Ferencváros kötelékébe.

 

ftc.jpg

 

2008/2009-

 

Az évad, amikor a Ferencváros a kizárás utáni harmadik NBII-ben töltött éve után feljutott a legmagasabb osztályba. Toronymagasan nyerték a másodosztály Keleti-csoportját, miután 17 ponttal előzték meg a második DVSC-DEAC csapatát. A vezetőedző ekkoriban az angol Bobby Davison volt. A csapat házi gólkirálya pedig Ferenczi István lett 39 találattal.

 

Matthew Lowton

letoltes.png 

2009-ben érkezett kölcsönbe a Sheffield Unitedtől. 18 mérkőzésen lépett pályára, ebből mindössze öt bajnokin. Az angol védő a szezont követően visszatért a harmadosztályú Sheffieldbe, majd 2012-ben leigazolta az Aston Villa 3 millió euróért. Hamar alapemberré vált a birminghamieknél, ám a kezdeti sikerek után a 2014/15-ös szezonra kiszorult a kezdőből. Ekkor leigazolta a másodosztályú Burnley, majd az új klubjával feljutott a Premier League-be. A tavalyi szezonban abszolút kirobbanthatatlan volt a csapatból, mindössze két bajnokit hagyott ki. Idén 13 mérkőzésen lépett pályára a 28 éves belső védő. Jelenleg 5 millió font az értéke.

 

 Rafe Wolfe 

rafe_wolfe.jpg

 

A nyolcszoros jamaicai válogatott játékos szintén a Sheffield Uniteddel való kapcsolat eredménye volt, ő is az angoloktól került Budapestre. A Ferencvárosban negyven mérkőzésen lépett pályára az ott eltöltött két év során, és két gólt szerzett. 2011-ben a városi rivális MTK-hoz szerződött, ahol kulcsemberként számoltak vele, ám 2013-ban Győrbe igazolt. Itt is két évet töltött el, majd miután kizárták az ETO-t, elment Dunaújvárosba, ahol egyszer sem kapott lehetőséget.

 

Wolry Wolfe

wolfe-wolry.jpg

 

Rafe öccse. Ő is szerepelt a jamaicai válogatottban - 15 alkalommal, sőt két gólt is szerzett. A trinidad és tobagói ligából érkezett kölcsönbe egy fél évre, de nem hosszabbították meg a szerződését, miután nem sikerült meggyőznie a vezetőséget arról, hogy érdemes lenne megtartani. Öt találkozón lépett pályára, gólt nem szerzett. Ezután visszatért korábbi klubjához, majd Ausztráliába igazolt. Egy fél évet játszott a kenguruk földjén, utána Jamaicában folytatta. 2012-ben visszatért Magyarországra az akkor NB1-es Eger hívására, ugyancsak kölcsönben. Egyetlen találkozón sem kapott lehetőséget. Jelenleg hazájában játszik, a Humble Lions FC együttesénél.

 

Jason Morrison

morrison-jason.jpg

 

Jason Morrison szintén jamaicai válogatott volt, és szintén 2008-tól 2010-ig volt a Ferencváros játékosa. A védekező középpályás 21 éves korában már bemutatkozhatott a nemzeti csapatban, ahol 38 találkozón kapott lehetőséget. A Fradiban a 2009/2010-es szezonban alapembernek számított, 24 bajnokin játszott. Majd a szezon végeztével a norvég Strömsgodsetbe szerződött, majd a szintén norvég Aelesundba. Érdekesség, hogy 2011-ben amikor a Ferencváros találkozott az Európa Ligában a norvégokkal, Morrison mindkét találkozót végigjátszotta egykori klubja ellen. 2014-ben hazaigazolt a Humble Lions FC-be, majd egy évvel később, 31 éves korában szögre akasztotta a stoplist.

 

Moussa Bamba

moussabamba.jpg

 

Elefántcsontparti származású, védekező középpályásként érkezett a kínai Shenzen FC-től 2008 telén. Többnyire csereként lépett pályára, de így is összehozott 18 mérkőzést az NBII-ben, illetve 6 kupameccset. 24 találkozóján két gólt szerzett. 2009 januárjában azonban elköszöntek tőle, ő pedig a máltai Sannat Lions FC-hez igazolt. Ezt követően megfordult még a román harmadosztályban két klubnál is, majd visszament Máltára, a másodosztályba. Jelenleg is itt futballozik.

 

Lamine Mohamed

lamine-mohamed.jpg

 

Ő is elefántcsontparti, ő is a kínai ligából érkezett, és ő is 2008 telén. Hasonlóan Mousához, ő is középpályás volt. 23 tétmérkőzésen játszott a Ferencvárosban, ezeken pedig négy gólt szerzett. Ő is 2009 januárjában távozott a Hassania együtteséhez, a marokkói ligába. A Wikipédia és a Transfermarkt sem tud többet az ő további pályafutásáról. Ami biztos, a Hassania keretéhez már nem tartozik. Hogy azóta felhagyott-e a futballal vagy nem, azt nem sikerült kiderítenem.

 

 

James Ashmore

20080801-ashmore.jpg

 

Ő is a Sheffield-különítmény tagja volt. 30 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett. 2010-ben családi okokra hivatkozva szerződést bontott a Ferencvárossal, majd hazaigazolt az angol hetedosztályú Workshop Town csapatához. A karrierje itt ért véget, mindössze 26 évesen. Két évet húzott le ott, majd a szintén hetedosztályú Matlock Town FC-hez szerződött, ahol az utolsó szezonja a 2015-ös év volt, amikor 27 bajnokin 4 gólt szerzett, majd visszavonult.

 

Sam Wedgbury

samwedge.jpg

 

A walesi középpályás szintén a Sheffield Unitedtől érkezett kölcsönben a klubhoz 2009-ben, mindössze 19 évesen. Egy idényt töltött a Ferencvárosnál, ez idő alatt pedig 17 meccsen játszhatott, és két gólt szerzett. A kölcsönszerződés lejárta után visszatért Angliába a negyedosztályú Macclesfield Town együtteséhez. Ezt követően 2013-ban a harmadosztályú Stevenage igazolta le, ahol nem volt sok sikerélménye. Egy évvel később már az ötödosztályú Forrest Green Roversnél játszott, ahol a mai napig rúgja a bőrt a még mindig csak 28 éves játékos.

 

Jordan Robertson

robertson-jordan.jpg

 

Az akkor 21 éves angol támadó a Sheffieldtől érkezett kölcsönben. Érdekes volt az ő esete, hiszen amikor aláírt a csapathoz, Angliában eljárás folyt ellene, miután 2008. december 25-én halálos balesetet okozott. Ennek ellenére mégis sikerült Magyarországra szerződnie, de csak 8 bajnokin kapott lehetőséget, amelyeken háromszor talált kapuba. Egy évet töltött az Üllői úton, miután nem kívánt kölcsönszerződése lejártával új kontraktust aláírni, arra hivatkozva, hogy nem érzi jól magát a klubnál. Ezután megfordult angol alacsonyabb ligákban, Skóciában, Csehországban és Romániában is. Jelenleg az angol ötödosztályban rúgja a bőrt.

 

Liban Abdi

bg-liban-abdi.jpg

 

Az ő neve biztosan mindenkinek ismerős, aki abban az időszakban követte a magyar bajnokságot. Szintén a Sheffieldtől érkezett kölcsönben, majd azon kevés légiósok közé tartozott, akitől 2010-ben nem elköszöntek, hanem szerződést ajánlottak neki. Elképesztően technikás játékos volt, tehetsége alapján messze kiemelkedett az NB1-ből. A magatartása és hozzáállása azonban sosem volt példás, ez okozta a vesztét is, miután 2012-ben szerződést bontottak vele. Ezután a portugál elsőosztályú Olhanense, majd egy év után az Académica de Coimbra igazolta le. Nem sikerült alapemberré válnia ott sem, ezért újabb egy év után távozott a török elsőosztályú Rizesporhoz, majd kölcsönbe került a Levszki Szófiához, de egyik klubnál sem alkotott maradandót. Ezt követően eljött az ő ideje, végre megtalálta a helyét a norvég Haugesundnál, ahol még az Európa Ligában is pályára lépett. 2018 januárjában viszont lejárt a szerződése, majd Szaúd-Arábiába igazolt.

 

Dramane Kamate

1456749893_kamate_dramane.jpg

 

Az elefántcsontparti csatár Kínából igazolt hazánkba 2008-ban. Egy évet töltött zöld-fehérben, ez idő alatt pedig 22 tétmérkőzésen kapott szerepet, melyeken 8 gólt szerzett - ebből hatot a kupában. Távozása után Spanyolországba került, a harmadosztályba. Azóta is alacsonyabb osztályokban játszik, jelenleg a spanyol negyedosztályú SD Almazánnál.


 

Paul Shaw

shaw-paul.jpg

 

Az egyik legnagyobb múltú játékos, aki az utóbbi időkben a zöld-fehéreknél játszott. Az Arsenalban kezdte a pályafutását, ahol 12 mérkőzésen két gólt szerzett, azonban nem sikerült beverekednie magát a sztárcsapatba. Sok együttesnél megfordult Angliában, de a legszebb éveit a Milwallnál töltötte, ahol a 1997/98-as idény után a szurkolók az év játékosává választották. Ezután még számos csapatban szerepelt az alacsonyabb osztályokban - többek között a Sheffield Unitednél is -, mielőtt a 2008-ban a Ferencvároshoz igazolt. Ekkor már 34 évesen rutinos rókának számított, de mégis új színt hozott a csapatba, a szurkolók pedig hamar megszerették. Az NB2-ben 39 meccsen 20 gólt szerzett, majd a 2009/2010-es szezonban 9 NB1-es találkozón egy gólig és három gólpasszig jutott. 2010-ben hazaszerződött a harmadosztályú Retford Unitedhez, majd 2011-ben az amerikai negyedosztályú FC New Yorkhoz. 2013-ban ő lett az Oklahoma City U23-as csapatának a vezetőedzője, ahol 2016-ig dolgozott.

2009/2010-

 

Ez a szezon volt Lipcsei Péter utolsó idénye. A csapatnak nem sikerült eredményesre, csak a hetedik helyen végeztek. 2009. októberében Bobby Davisont menesztették, az ő helyét pedig Craig Short vette át. A csapat legeredményesebb játékosai Ferenczi István (8), illetve Anthony Elding (8) lettek. 

Justin Haber

haber-justin-2010-2011.jpg

57 alkalommal lépett pályára a máltai nemzeti csapatban, többször a magyar válogatott ellen is védett. Akkor is ő védte a máltai kaput, amikor 2006-ban 2-1-re megverték a magyar csapatot. Klubszinten azonban sehol sem tudott maradandót alkotni. Hiába fordult meg több országban is, többnyire csak alacsonyabb osztályú csapatoknál játszott. A Ferencvárosban 14 alkalommal állhatott a kapuban, többnyire a második számú hálóőr volt. Karrierje csúcsa talán a görög elsőosztályú Kerkyra, ahova éppen a Fradiból igazolt 2011-ben. Mindössze tíz meccset kapott, ezután hazaigazolt. Jelenleg a máltai Hibernians játékosa.

 

 

Đorđe Tutorić 

tutoric-djordje-tempofradi_hu.jpg

 

A szerb védő ha valamiről, akkor a kőkeménységéről maradhatott emlékezetes. Megalkuvást nem tűrően játszott, imádta a párharcokat. A Crvena Zvezda csapatában nevelkedett, és ott is mutatkozott be a szerb első ligában. Többször kölcsönadták szerb csapatoknak, míg 2008-ban le nem igazolta a török első ligás Kocaelispor, de 2009-ben visszavásárolta nevelőegyesülete, ahol ezután mindössze két mérkőzéssel a lábában távozott 2010 februárjában az Üllői útra. Itt hamar alapemberré nőtte ki magát a védelemben, a Fradi meg is hosszabbította az idény végén a szerződését, három évvel. Később azonban szerződésmódosítást ajánlottak neki, amit a védő nem fogadott el, így 2011-ben távozott a klubtól. A Novi Pazarnál töltötte a következő évet, aztán Kazahsztánba igazolt, végül a görög másodosztályú Ermionida volt az utolsó klubja. Hivatalosan még nem vonult vissza, ám már két éve nincs csapata.

 

Sam Stockley

ftcujp.jpg

 

Az angol nehézfiú karrierje csúcsa valóban a Ferencváros volt. Számos angol klubban megfordult pályafutása során, ám többnyire a harmad- és a negyedosztályban. A legtöbb mérkőzést az ötödosztályú Barnet FC (182) és a negyedosztályú Colchester Unitednál (140) játszotta. 2010 februárjában a Ferencváros labdarúgója lett, ahol a tavasz folyamán alapemberként számoltak vele. Aztán a következő szezonban már nem sok lehetőséget adott neki  Prukner László, így távozott a klubtól 17 bajnoki mérkőzés után. Ezt követően az angol hatodosztályban futballozott egészen 2011-ig, amikor Paul Shaw barátjával együtt az FC New Yorkhoz igazolt. Jelenleg sportriporterként dolgozik.

 

Tommy Doherty

doherty-tommy.jpg

 

Doherty nagy reményekkel érkezett Budapestre, de nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A Bristol Cityben nevelkedett, ahol kilenc évet töltött és pontosan 100 mérkőzésen játszott. 2005-ben leigazolta a Queens Park Rangers, ahol a Championshipben játszhatott 15 meccs erejéig. Ebben az időszakban bemutatkozhatott az észak-ír nemzeti válogatottban is, ahol 9 találkozón húzhatta magára hazája mezét. 2006-ban a negyedosztályú Wycombe Wanderershez szerződött, majd 2010-ben megegyezett a Ferencvárossal. Nem sokáig tartott az itteni kaland, 11 mérkőzésen két gólpasszt adott, majd távozott. Megfordult még négy negyedosztályú csapatban, majd 2014-ben vonult vissza az Exeter Citytől.

 

Joaquín Martínez Pastor

joaquin-martinez.jpg

 

A spanyol harmadosztályból érkezett a Ferencvároshoz 2009-ben. Jobbhátvédként egy gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki. Egy év alatt lejátszott nyolc mérkőzés után távozott, vissza a spanyol harmadosztályba. Jelenleg is ott futballozik, az Orihuela csapatánál.

 

Carlos Alcántara

alcantara-carlos.jpg

 

Nagy reménységekkel érkezett a spanyol védő, a spanyol harmadosztályból. A Villarealban nevelkedett, sőt a nagyoknál is pályára léphetett öt mérkőzésen. De ez még nem minden. A 2004/2005-ös szezonban bajnoki bronzérmet ünnepelhetett. Ezt követően harmadosztályú együtteseknél játszott, míg 2009-ben le nem igazolta a Fradi. Bobby Davisonnál rendszeresen játéklehetőséget kapott, ám miután Craig Short lett a vezetőedző, csak egy alkalommal lehetett pályán. Öt találkozón szerepelt összesen, gólt nem szerzett. 2010 nyarán távozott, azóta megfordult számos spanyol harmadosztályú klubnál, jelenleg a El Palmarnál játszik. 

 

 

Adnán Ahmed

adnan-ahmed.jpg

 

27 alkalommal szerepelt a pakisztáni nemzeti válogatottban a középpályás. Három évet töltött a Manchester United akadémiáján, majd a Huddersfield Townhoz igazolt, ahol meg is kezdte profi karrierjét később. Az angol harmadosztályban edződött, de nem tudta befutni azt a pályafutást, amit szántak neki, hiszen folyamatosan sérülések hátráltatták. Ezután több angol klubban is megfordult, majd 2009-ben a Ferencvároshoz szerződött, de egy évvel később 11 mérkőzés után a klub felbontotta a szerződését. Ezután pakisztánba igazolt, majd visszatért Angliába. 2014-ben fejezte be a pályafutását a nyolcadosztályú  Droylsden FC együttesénél, 28 évesen.

 

André Schrembi

andre-schembri1.jpg

 

Azon kevés légiósok közé tartozott, akinek sikerült kiemelkednie a csapatból. A máltai középpályás több klubnál is megfordult, mielőtt a Ferencvároshoz igazolt. Miután kinőtte a máltai bajnokságot, szerződtette a német negyedosztályú Eintracht Braunschweig, majd amikor a Torghelle Sándor vezette Carl Zeiss Jena kiesett a másodosztályból, a klub kölcsönvette Schrembit. 2009-ben sikerült az osztrák első osztályba igazolnia, majd 2010 telén a Ferencvárosba szerződött. A 2009/2010-es szezonban második lett a góllövőlistán: 15 gólt szerzett, támadó középpályásként. Nyáron azonban el kellett búcsúzni tőle a szurkolóknak, hiszen Görögországba igazolt, először Olimbiakosz Volúhoz, majd a Panionoszhoz. 2012-ben megfordult az Omonia Nicósiában, ahol Leandróval szerepelt egy csapatban, majd a német Frankfurtban is kipróbálhatta magát. Németországban azonban nem sikerült kibontakoznia, így egy év elteltével visszament Ciprusra, az Omonia Lefkosziaszhoz. 2016-ban kinézte magának a portugál első osztályú Boavista, sőt le is igazolta. Azóta is Portugáliában futballozik, valamint a máltai válogatottban (86) is meghatározó játékos a mai napig.

 

Anthony Elding

eba524132c70dac68c352d81a7cd411e61abf313.jpg

 

A nagy vándor... sokszor fél évente cserélgette a csapatait, így volt ez 2010-ben is, amikor a Fradihoz igazolt. Jó teljesítményt nyújtott, 15 mérkőzésen 8 gólt rúgott. Egy éves szerződése volt, de 2010 nyarán szerződést szegett, miután nem tért vissza időben a klubhoz. Ezután a zöld-fehérek továbbadták az angol harmadosztályú Rochdale együttesének. Új klubjával két éves szerződést kötött, de fél év után távozott kölcsönben. Hogy azóta milyen klubokban szerepelt, azt hadd ne írjam le. Jelenleg az ír Sligo Rovers FC-ben rúgja a bőrt. 19 éves profi pályafutása során 19 alkalommal váltott csapatot. 

 

 

Bojan Mamic

mamic-bojan.jpg

 

A szerb támadó 2009-ben érkezett a spanyol harmadosztályból. Pályafutása során számos csapatnál megfordult: Szerbiában, Fehéroroszországban, Litvániában, mielőtt Magyarországra érkezett. Nem tudta beváltani a hozzáfűzött ígéreteket, mivel folyamatosan sérülésekkel küszködött. Négy mérkőzésen kapott lehetőséget, de egyszer sem tudta bevenni az ellenfelek kapuját. Egy év után távozott hazájába, Szerbiába. Ezután játszott még több szerb alacsonyabb osztályú csapatban, Kazahsztánban és Máltán is. Jelenleg a máltai másodosztályú Mqabba FC játékosa. 

 

 

 

 

Ha szeretnétek elolvasni a 2010/2011-es és a 2011/2012-es idényekről szóló összeállítást is, akkor kattintsatok ide!

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy like-ot az oldalunkra!