Versenyzőértékelő a 2017-es Formula-1 világbajnokságról

Véget ért egy újabb év, szám szerint a 68. szezon volt a 2017-es. Új világbajnokot nem avattunk, ellenben eggyel több négyszeres bajnokot tudhat magáénak a száguldó cirkusz történelemkönyve. Lássuk hát, hogy miként teljesítettek a versenyzők a 2017-es világbajnokságban. Szubjektív véleménynyilvánítás objektív tényekről.

1493401683_625045_1493401752_noticia_normal.jpg

Lewis Hamilton immáron négyszeres világbajnok (Fotó: as)

1. Lewis Hamilton - #44 - Mercedes (363 pont, 9 győzelem, 20 verseny)
A brit idén azzal a céllal vágott neki a szezonnak, hogy visszaszerezze a világbajnoki címet. Az évek óta tartó viszálynak Nico Rosberg vetett véget a visszavonulásával, azonban Hamilton nem lehetett nyugodt, hiszen a Ferrarinál is nagyon fogadkoztak. A szezon első felében ugyan jól teljesített, de voltak gyengébb versenyei, amiket Vettel kegyetlenül kihasznált. Egészen a tizenharmadik versenyig kellett várni, amikor is monzai győzelmének köszönhetően átvette a bajnokság vezetését. Innét már egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az irányítást, visszatalált régi formájához és megérdemelten lett világbajnok.

2. Sebasian Vettel - #5 - Ferrari (317 pont, 5 győzelem, 20 verseny)
A 2013-as utolsó világbajnoki címe óta most először volt igazán esélye a végső győzelemre. A Ferrari hatalmasat lépett előre, a szezon első felében úgy tűnt, hogy megtörik a Mercedes dominanciája és Sebastian Vettel és a Ferrari ül fel a trónra. Abban, hogy ez végül nem következett be, neki és a csapatnak van hatalmas felelőssége. Bakuban a Hamiltonnal való kakaskodást, Szingapúrban a rajtbalesetet köszönheti forrófejűségének, pedig mindkét versenyen győzelmi esélyei voltak. Silverstoneban a csapat rossz taktikája, Szuzukában pedig technikai probléma okozta a vesztét. Ha ezek a pontvesztések és kiesések nincsenek, akkor meggyőződésem, hogy a németet koronázzák ötszörös bajnokká.

3. Valtteri Bottas - #77 - Mercedes (305 pont, 3 győzelem, 20 verseny)
Hatalmas feladatra vállalkozott, amikor bejelentkezett Rosberg megüresedett helyére. A németek bizalmat szavaztak neki, ezzel pedig megpróbált élni. Ő is elmondta, hogy csalódott az idei szezonjával, nem számított a hullámvölgyekre, amikből csak nehezen tudott kijönni. Megszerezte pályafutása első pole-pozícióját, melyet még három követett, és életében először nyert versenyt, melyet még kétszer ismételt meg. Ha képes lesz leküzdeni a problémáit, akkor 2018-ban bejelentkezhet a világbajnoki címért.

4. Kimi Raikönnen - #7 - Ferrari (205 pont, 1 második hely, 19 verseny)
Az egyetlen versenyző az első hatból, aki nem nyert futamot. Utoljára 2013-ban nyert Ausztráliában, még a Lotussal. A 2008-as Francia Nagydíj óta először szerzett pole-pozíciót az idei Monacói Nagydíjon. Már 38 éves, és sajnos nagyon látszik rajta a kor. Világbajnoki címe után pár évvel még a Lotusnál pislákolt benne a tűz, második Ferraris korszakában ez azonban teljesen eltűnt. Szörnyű így látni a Jégembert, szerintem nincs olyan szurkoló aki ne kedvelné vagy szeretné. A Ferrarinak tökéletes második pilóta, így jövőre is megkapja a lehetőséget, és mintha ő is már elfogadta volna, hogy a legfőbb feladata világbajnokká segíteni német csapattársát.

5. Daniel Ricciardo - #3 - Red Bull-TAG Heuer (200 pont, 1 győzelem, 20 verseny)
Az örökösen mosolygó ausztrál fenegyerek idén hozta azt, amire a Red Bull képes volt. Ennyi volt az autóban. Gyönyörű előzéseket mutatott be, bakui győzelme szinte az ölébe hullott, de ennek ellenére szerintem elégedett lehet a szezonjával. Igazán megérdemelne már egy ütőképes autót. Esélyes lehet 2019-ben a Mercedes vagy a Ferrari ülésére Bottas vagy Raikkönen helyett, és meg is érdemelné. Ne feledjük, 2014-ben megverte Sebastian Vettelt csapattársként a Red Bullnál.

6. Max Verstappen - #33 - Red Bull-TAG Heuer (168 pont, 2 győzelem, 20 verseny)
Még mindig csak 20 éves, de ez már a harmadik szezonja volt, és első teljes éve a Red Bullnál. Ha nincsenek folyamatos technikai problémái az autóval (7 kiesés) akkor harcban lehetett volna a harmadik-negyedik helyért. Ő rá is igaz, mint Ricciardora, hogy esélyes lenne egy Mercedes vagy Ferrari ülésre, de jelenleg hosszú évekre elkötelezte magát az osztrák csapatnál. A személyisége és viselkedése továbbra is rettentően megosztó, de azt mindenki elismeri, hogy hatalmas tehetség, piszkosul gyors és ügyes. Az elkövetkezendő 10-15 év meghatározó versenyzője lesz, több bajnoki címet is szerezhet.

7. Sergio Perez - #11 - Force India-Mercedes (100 pont, 1 negyedik hely, 20 verseny)
A mexikói 27 éves, és ez már a hetedik szezonja volt. Hatalmas rutinnal rendelkezik, precízen vezet. Idén új csapattársat kapott, akivel rendesen meggyűlt a baja. Nem egyszer ütköztek, sokszor az ő csatájuktól volt hangos a paddock és a média. A csapatnak komoly szabályokat kellett bevezetnie, amit elfogadtak. A latin vér sokszor meglátszik rajta, idén is több alkalommal volt forrófejű. Kihozta a maximumot az autóból, egyértelműen a Force India lett a negyedik erő a bajnokságban.

8. Esteban Ocon - #31 - Force India-Mercedes (87 pont, 2 ötödik hely, 20 verseny)
Első teljes szezonját teljesítette a tavalyi féléve után. Egyből egy versenyképes csapatba került, és nem okozott csalódást. Megmutatta keménységét és pimaszságát a Perezzel való csatákban. Egyértelműen a jövő nagy reménysége, még csak 21 éves. 2014-ben legyőzte Max Verstappent az F3 EB-n, 2015-ben GP3 bajnok volt, hatalmas jövő áll előtte a királykategóriában is. Nem mellesleg évek óta a Mercedes támogatja pályafutását, jelenleg is németek nevelőprogramjának a tagja.

9. Carlos Sainz Jr. - #55 - Toro Rosso-Renault / Renault (54 pont, 1 negyedik hely, 20 verseny)
Harmadik szezonjában sor került első csapatváltására. A szezon vége előtt a Renault "kölcsönvette" a Red Bull fiókcsapatától, és jövőre is a franciák gyári alakulatánál fog versenyezni. A Toro Rossoval is emberfelettit teljesített, a Renaultnál pedig rögtön az elején megtalálta az összhangot az autóval. Furcsa helyzetet teremtett, hiszen a Toro Rossonak ő szerezte azokat a pontokat, amivel a Renault előtt álltak, és már a francia csapat tagjaként kellett egykori gárdája ellen küzdenie. Ha nincs a Renault erőforrásának megbízhatatlansága, akkor több pontot is gyűjthetett volna. Kétségkívül nagy tehetsége, a jövő az övé is, az igazi áttörés azonban még várat magára. Talán 2018-ban eljön.

10. Nico Hülkenberg - #27 - Renault (43 pont, 4 hatodik hely, 20 verseny)
Az örök reménység. Tart egy olyan rekordot, amit nem szeretne, és ami becsapós. Ő indult és ért célba a legtöbb versenyen dobogós helyezés nélkül. Ennek ellenére nagy tehetségként van számon tartva. GP2 bajnok, Le Mans-i 24 órás győztes, a Formula-1-ben azonban nincs szerencséje. Több negyedik helyig jutott az elmúlt években, szerzett pole-pozíciót 2010-ben, de ez a maximum. Eddig nem volt bajnokesélyes csapatnál, ezért idén új kihívást keresett, a francia gyártó pedig vele szeretne visszajutni a csúcsra. Mindent megtett amit megtudott, kihozta a maximumot az autóból, az erőforrás azonban vele is sokszor kibabrált. 2018-ban erős párost alkothatnak Carlos Sainzzal, egymás legnagyobb ellenfelei lesznek, és lassan eldől, hogy lesz-e még valaha bajnokaspiráns a német. Sok ideje már nincs, hiszen 30 éves.

11. Felipe Massa - #19 - Williams-Mercedes (43 pont, 2 hatodik hely, 19 verseny)
Ez volt az utolsó szezonja. Megtette azt, amiért visszahívta a csapat egy újabb évre, rutinjával segített az autó fejlesztésében, szállította a pontokat, tanította fiatal csapattársát, azonban nem volt több ebben az évben. Volt pár izgalmas csatája. Versenyzőként végleg búcsút int a száguldó cirkusznak.

12. Lance Stroll - #18 - Williams-Mercedes (40 pont, 1 harmadik hely, 20 verseny)
Ő a valaha volt legjobban felkészített újonc. Ez viszont sokszor nem látszott meg rajta, rengeteg kezdő hibát vétett. Bakui harmadik helyéhez nagy szerencse kellett, emellett sokszor már az időmérő első szakaszában kiesett. Versenyeken voltak szép manőverei, de továbbra is kérdéses, hogy az édesapja pénzén kívül képes lesz-e más miatt is emlékezetes maradni. Nemrég lett 19 éves, az idő vele van, de kénytelen lesz jövőre többet mutatni. Nem lesz könnyű helyzetben az új csapattársával szemben, bárki is kerül mellé.

13. Romain Grosjean - #8 - Haas-Ferrari (28 pont, 1 hatodik hely, 20 verseny)
31 évesen már nyolcadik szezonját teljesítette a korábbi GP2-es bajnok francia. Idén nem aratott maradandót, Lotusos sikerei után a Haasnál döcög a szekere, idén nem nagyon tudott előbbre lépni az amerikai csapat az újonc évéhez képest. Ami felüdülés Grosjean számára, hogy a fékproblémái elmúltak, így bízhat az autóban. Kérdés, hogy mire lehet képes a Haas a következő években, és hogy visszatalál-e régi formájához a francia versenyző.

14. Kevin Magnussen - #20 - Haas-Ferrari (19 pont, 1 hetedik hely, 20 verseny)
Idén is megkapta a lehetőséget a bizonyításra, harmadik szezonját a harmadik csapatánál teljesítette. Kikapott csapattársától, de kiharcolta a rosszfiú imázst. Kétség kívül harcos és sokszor kegyetlen a pályán, véleményem szerint azonban sokszor lett ráhúzva a vizes lepedő. A jövő éve biztos az amerikai csapatnál, viszont nem lehet tudni, hogy mennyi esélyt kap még a bizonyításra, hiszen nagy reménységként érkezett meg 2014-ben, de ezt eddig nem tudta bizonyítani.

15. Fernando Alonso - #14 - McLaren-Honda (17 pont, 1 hatodik hely, 18 verseny)
Továbbra is látványosan szenvedett az autóval, továbbra is hangoztatta elégedetlenségét. Elment az USA-ba a Monacói Nagydíj helyett és majdnem megnyerte az Indianapolis-i 500-as versenyt, esport csapatott alapított, és nagyon úgy tűnik, hogy már minden érdekli, csak az F1 nem. Viszont ő Fernando Alonso, és a látszat csal. Azokon a nagyon ritka alkalmakkor, amikor versenyképes volt a McLaren-Honda, kitartóan és élvezetesen küzdött a pozíciókért. Nagy reményeket támaszt a következő év elé, hiszen Renault erőforrásokra vált a csapat. Szeretne végre ismét győzelmekért és dobogós helyezésekért harcolni, netán megszerezni harmadik világbajnoki címét. Természetesen folytatja "mellékhajtásait" is, részt vesz a Daytona-i 24 óráson, a Le Mans-i 24 óráson, teljes szezont futna a WEC-ben, és 2018-ban is indulna Indianapolisban. Fő célja lett az autósport mesterhármasának elérése.

16. Stoffel Vandoorne - #2 - McLaren-Honda (13 pont, 2 hetedik hely, 19 verseny)
Mondhatni újonc a belga tehetség, hiszen 2016-ban csak egy futamon vett részt. Kezdetben látszott rajta az ismeretlenség, a szezon végére belejött. Sokat nem lehet levonni a teljesítményéből, hiszen az autója nem volt a legjobb, a csapattársa pedig a sportág egyik legendás alakja. 2018-ban a második szezonban többet várhatunk tőle, hiszen a potenciál megvan benne, GP2 és Formula Renault 2.0 bajnok, WSR 3.5 ezüstérmes.

17. Jolyon Palmer - #30 - Renault (8 pont, 1 hatodik hely, 15 verseny)
Minden valószínűség szerint bezárultak a Formula-1 kapui a brit versenyző előtt. GP2-es bajnokként érkezett, másfél szezon után csúfosan távozott. Végigszenvedte ezt a másfél évet, egyszer sem tudott maradandót alkotni. Tavaly kikapott Magnussentől, idén Hülkenberg pedig a földbe tiporta. 26 évesen nem mondható kezdőnek, ennek ellenére nagyon sok hibát vétett, nem érezte az autót. A Renault mindent megtett azért, hogy megszabaduljon tőle, lelépési pénzt fizettek neki, hogy a szerződése ellenére átadja helyét Carlos Sainznak a szezon végére. Nem hiszem, hogy nagy űrt hagyott maga után.

18. Pascal Wehrlein - #94 - Sauber-Ferrari (5 pont, 1 nyolcadik hely, 18 verseny)
A téli szünetben komolyan megsérült, egy ideig az sem volt biztos, hogy visszatérhet. Még mindig csak 23 éves, nagy tehetségként van számon tartva, azonban könnyen lehet, hogy egy időre vagy végleg búcsút int az F1-nek. Annak ellenére, hogy tavaly a teljesen versenyképtelen Manorral pontot szerzett első évében, idén pedig a szenvedő Sauberrel kétszer is pontszerző helyen ért célba, közel sem biztos, hogy maradhat. A Mercedes nagy reménysége volt, télen az ő neve is felvetődött, mint Rosberg utódja, ennek ellenére nemrég bejelentették, hogy nem támogatják tovább a fiatal német pályafutását. Nagy hiba lenne szerintem, ha befejeződne az ő pályafutása, sokra vihetné még a királykategóriában. Talán a Williams lehet neki a mentőöv 2018-ra, azonban ehhez Robert Kubicának is lesz pár szava.

19. Danyiil Kvyat - #26 - Toro Rosso-Renault (5 pont, 2 kilencedik hely, 15 verseny)
Hosszú latin-amerikai szappanopera volt az ő és a Red Bull / Toro Rosso kapcsolata, mely orosz keménységgel ért véget. Nagy reménységként indult, első Toro Rossos szezonja után máris a Red Bullnál találta magát, ahonnét aztán csúnyán visszapenderítették a fiókcsapathoz a tavalyi szezon első felében. Idén pályafutása leggyengébb szezonját hozta, mélyen tudása alatt teljesített. Sainz csúnyán elintézte, a Red Bull azonban még kegyetlenebbül bánt vele, ahogy a szezon végén megalázták. Persze az éremnek két oldala van, hiszen többszörösen is bíztak benne és folyton új esélyt kapott. Tudhatta, hogy milyen kegyetlen a Red Bull akadémiája. Négy szezon után végleg szakított vele az osztrák cég, még a Toro Rossotól is idő előtt elküldték. Ő is esélyes még a Williams ülésére 2018-ra, valamint a hírek szerint több csapattal is kapcsolatban áll, azonban nem valószínű, hogy jövőre itt fog versenyezni. Elképzelhető, hogy egyszer még visszatalál, hiszen még csak 23 éves. Én kedveltem a keménysége és egyenessége miatt, azonban többször is csalódáskeltően és hibákkal tele versenyzett az évek során.

20. Marcus Ericsson - #9 - Sauber-Ferrari (0 pont, 2 tizenegyedik hely, 20 verseny)
Nyílt titok, hogy a svéd versenyző csak a szponzorai pénzének köszönhetően van itt. Négy szezon alatt mindössze 2015-ben volt képes pontokat szerezni, néha vannak jobb versenyei, de csapattársai mindig legyőzik. Úgy tűnik, hogy most végre elbúcsúzhatunk tőle, hiszen nagy valószínűséggel 2018-ban Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi lesznek a Sauber versenyzői. Minden korszakban megvoltak és meglesznek a fizetős versenyzők a Formula-1-ben, 2014 óta Ericssonról mondhatjuk el ezt leginkább. Ha van valaki, aki egy emlékezetes mozzanatot feltud idézni az ő pályafutásából, annak hatalmas tiszteletem.

21. Pierre Gasly - #10 - Toro Rosso-Renault (0 pont, 1 tizenkettedik hely, 5 verseny)
A szezon végén kapta meg a lehetőséget a Red Bull legújabb reménysége. Látni a tehetségét, viszont sok mindent eddig nem lehet megállapítani róla. Kezdő hibái voltak, de ez természetes, 2018-ban az első teljes szezonjában érdemes lesz rá odafigyelni. GP2 bajnok, 21 éves, és a franciák nagy reménysége Romain Grosjean és †Jules Bianchi után.

22. Antonio Giovinazzi - #36 - Sauber-Ferrari (0 pont, 1 tizenkettedik hely, 2 verseny)
A olaszok legnagyobb, és a Ferrari egyik reménysége. Wehrlein sérülése miatt kapta meg a lehetőséget a szezon első két versenyén. Ausztráliában az időmérőn, Kínában pedig a versenyen törte össze az autóját. Mindkettőt betudhatjuk újonc hibának. Ezek ellenére a tehetsége megvan. A Haassal több első szabadedzésen is részt vett, emellett a Ferrarinak is tartalékpilótája volt. Minden bizonnyal 2018-ban egész szezont teljesíthet a Sauber versenyzői ülésében.

23. Brendon Hartley - #39 / #28 - Toro Rosso-Renault (0 pont, 1 tizenharmadik hely, 4 verseny)
Az ö története meseszerű. A Red Bull junior programjának volt az első tagja még 2007-ben. Az osztrák cég folyamatosan támogatta, 2008 és 2010 között a Red Bull és a Toro Rosso tesztpilótája volt, 18 évesen már Formula-1-es autót vezetett. Azonban morális és pszichológiai problémái miatt a Red Bull megvált tőle 2010 végén. Ezután úgy tűnt, hogy véget ért az álma. Bekerült a hosszútávú versenyzés világába, 2014-től pedig a Porsche LMP1-es gyári csapatának lett a tagja. 2015-ben WEC világbajnok lett, melyet idén megismételt, emellett pedig a Le Mans-i 24 órást is megnyerte. Idén ősszel derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a szezon végén ő ül be az egyik Toro Rossoba, ahol éppen nagy átalakítás zajlik. Ehhez persze kellett az a csibészség részéről, hogy egy SMS-t küldjön Helmut Markonak, mely szerint benőtt a feje lágya és készen áll a királykategóriára. Sajnos az autó megbízhatatlansága miatt nem igazán tudta eddig megmutatni tudását az F1-ben, valamint még ismerkednie kell a közeggel, hiszen hét év után először vezetett Formula-1-es autót. Ami biztos, hogy 2018-ban is a Toro Rossonál fog versenyezni, és kiderül, hogy mire is képes valójában.

-. Jenson Button - #22 - McLaren-Honda (0 pont, nem ért célba, 1 verseny)
Tavaly már visszavonult a korábbi világbajnok, de a csapat kötelékében maradt, így amikor Alonso kihagyta a Monacói Nagydíjat, egyértelmű volt, hogy ő ül be a helyére. Kilencedik lett az időmérőn, legyőzte Vandoornet, a versenyen viszont csúnyán felöklelte Wehrleint, aminek következtében kiesett. Ő is elmondta, hogy csak élvezni akarta a versenyt, ettől még nem fog visszatérni.

-. Paul di Resta - #40 - Williams-Mercedes (0 pont, nem ért célba, 1 verseny)
Érdekes történet az övé. A Magyar Nagydíjra televíziós szakkommentátorként érkezett, szombat reggel még ebben a tudatban is érkezett meg a Hungaroringre, aztán délután kettőkor már részt vett az időmérőn, hiszen Massa betegség miatt nem vállalta a szereplést a szabadedzések után. A skót versenyző 2013 végén szállt ki az F1-ből, idén a Williams teszt- és tartalékpilótája volt. A 2014-es Williamsnél nem vezetett frissebb autót, gyakorlatilag pár órája volt megtanulni az új autó kezelését. Elmondta, hogy csak szeretné problémamentesen túlélni a versenyt. Ennek ellenére meglepően jól teljesített, az időmérőn csak hét tizedet kapott Strolltól, és tizenkilencedik lett, hiszen megverte Ericssont. A futamon is a mezőny végén harcolt, technikai probléma miatt azonban ki kellett állnia. Ugyan felvetődött a neve, mint a Williams egyik versenyzője 2018-ban, de ennek szinte a nullával egyenlő az esélye. 31 éves, nem hiszem, hogy lesz visszaút már számára.

f1-australian-gp-2017-drivers-group-picture-5651092.jpg

Ők kezdték... (Fotó: motorsport.com)

xpb_919955_hires.jpg

...és ők zárták a szezont (Fotó: XPB)