Ex-Reál klasszisok, akik nem bírták el a Királyi mezt

A Királyi Gárda történetében megfordultak olyan játékosok, akiknek a madridi alakulatnál nem sikerült maradandót alkotniuk, így a feledés homályába veszett a tudat, hogy megfordultak a klubnál. Ebben a cikkben olyan játékosokat mutatok be, akik a Real Madridban nem, ám más kluboknál annál inkább kiteljesedtek, és világszinten elismert játékosokká váltak.

 

1. Samuel Eto'o

Igen, ahogy látjátok, Samuel Eto'o valóban szerepelt a madridiaknál, méghozzá 1997 és 2000 között. 1997-ben, 16 évesen mutatkozott be Fabio Capello kapitánykodása alatt, összesen pedig három mérkőzésig jutott, hiszen miután az olaszt menesztették a klub éléről, folyamatosan kölcsönben kellett szerepelnie előbb a Leganés, majd az Espanyol, majd végül a Mallorca csapatánál. A kameruni elmondása szerint a mai napig nem tudja, hogy miért kellett távoznia Madridról, de nem bánta meg, amikor 2004-ben a Barcelonához igazolt, ahol 144 mérkőzésen 101 gólt szerzett. Érdekesség, hogy az egyik mérkőzése a blancóknál éppen egy El Classico volt. 

 

2. Zé Roberto

A nemrég visszavonulását bejelentő 43 éves brazil középpályás 1997-ben egy idény erejéig megfordult a Real Madrid csapatánál, sőt 15 mérkőzésen pályára is lépett, de a következő évben továbbállt Flamengo csapatába. Zé Roberto a Bayern Münchennél vált a futball ikonikus alakjává, hat éven keresztül volt a bajorok kirobbanthatatlan tagja. Érdekes, hogy a brazil játékos megfordult abban az Al-Gharafánál is, ahol nemrég Németh Krisztián futballozott. 

 

3. Luis Enrique

A Barcelona tavalyi edzője, bármilyen hihetetlen, de szerepelt az ősi riválisnál is, nem is kevés ideig. Luis Enrique 157 mérkőzésen erősítette a Királyiakat, de öt szezon elteltével nem hosszabbította meg a szerződését, így teljesen ingyen került a katalán csapathoz, ahol nyolc idényt is lehúzott, és onnan is vonult vissza. 

 

4. Clarence Seedorf

Talán róla már sokan tudtatok, ő az egyetlen olyan futballista, aki három különböző csapattal nyert Bajnokok Ligáját (Ajax, Real Madrid, AC Milan). Seedorf 1996 és 2000 között játszott a madridiaknál, mondhatni alapember volt, hiszen 121 mérkőzésen is pályára lépett a négy év során. Az ezredfordulón azért kellett távoznia a fővárosi gárdától, mert csúnyán összeveszett John Toshack vezetőedzővel, és nem volt maradása, lepasszolták az Internek. Innen került az AC Milan csapatához, ahol éppen 300 mérkőzést játszott, és ahol elérte pályafutása csúcsát a holland.

 

5. Santiago Cañizares

A spanyol kapuslegenda valójában Real Madrid nevelés. Megjárta a ranglétrát, hiszen a Real Madrid C-ben és a Real Madrid Castillaban is megfordult, mielőtt az elsőszámú csapathoz került. Többször kölcsönadták, majd a Celta Vigóhoz igazolt, aztán a blancók rájöttek, hogy mégis szükségük van a spanyol portásra, és visszavásárolták. 41 mérkőzésen védte a madridiak kapuját, mielőtt 1998-ban a Valencia csapatához igazolt, ahol  tíz évet lehúzott, és igazi legendává vált.

 

6. Christian Panucci

Panucci leginkább az olasz futball szerelmeseinek lehet ismerős, hiszen az olasz hátvéd pályafutása legszebb éveit az AS Roma klubjánál töltötte, bár megfordult az AC Milannál, illetve az Internazionale együttesénél is. Panucci 1996 és 1999 között játszott a madridi alakulatnál, ahol BL győztes lett. 73 mérkőzésen lépett pályára a spanyoloknál, mielőtt az Interhez igazolt, ugyancsak, mint Clarence Seedorf egy évvel később. Itt Marcelo Lippi volt a vezetőedző, aki jobbszélső középpályást akart faragni a jobbhátvédből, de ez nem sikerült neki, így kölcsönadták a Chelseahez. Azonban a Premier League-ben sem váltotta be a reményeket. Kipróbálta magát néhány hónap erejéig a Monaconál, mielőtt az AS Romahoz igazolt, ahol 2001 és 2009 között meghatározó játékossá nőtte ki magát. 

 

7. Nicolas Anelka

Igazi vándormadár, tizenhárom csapatnál fordult meg, egyetlen helyen sem volt képes négy évnél tovább maradni. A Real Madridban egy évet töltött, ez idő alatt pedig bezsebelt egy BL aranyat 2000-ben. Összesen 19 mérkőzést játszott a Királyiaknál, amelyen mindössze két gólt ért el. Anelka pályafutása során több sztárcsapatot is erősített, mint például az Arsenal, Real Madrid, Paris-Saint German, Liverpool, Manchester City, Chelsea vagy a Juventus. 

 

8. Esteban Cambiasso

Az argentin középpályás a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, 1996 és 98 között játszott az utánpótláscsapatokban, majd következett négy év kitérő az Independiente és a River Plate csapatánál, mielőtt visszavásárolta volna a madridi klub. Két évet töltött végül a felnőtt csapatnál, 42 mérkőzésen lépett pályára. Ezután került az Internazionale együtteséhez, ahol hamar húzóemberré nőtte ki magát, tíz éven át szolgálta a milánóiakat, 315 meccsen játszott. A 2014/15-ös szezonban megfordult a későbbi bajnok Leicesternél is, majd az Olypimpiakoshoz igazolt, ahol 2017 nyarán fejezte be a pályafutását. 

 

9. Juan Mata

Való igaz, Mata egy kissé kilóg ebből a felsorolásból, hiszen habár Real Madrid nevelés, csak a Castilláig jutott, ami ugye Szalai Ádám is elmondhat magáról. Sosem játszott tétmérkőzésen az első csapatnál, amit mostmár bánhatnak Madridban, hiszen világklasszis játékos lett belőle. 

 

10. Arjen Robben

Robben a Chelseaben kiemelkedően jól játszott, így 2007-ben szerződtette a Real Madrid. Itt azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, 63 mérkőzésen 13 gólig és 13 gólpasszig jutott, ami nem rossz eredmény, viszont két év múltán nem számoltak már vele, így továbbállt a Bayern München csapatához, akiket már 8 éve erősít. 

 

11. Antonio Cassano

Cassano az AS Románál lett elismert futballista, ekkor figyelt fel rá a Real Madrid is, és 2006-ban le is igazolta. Azonban Spanyolországban csak 19 mérkőzésig jutott, és leginkább a balhéiról volt híres, például amikor Fabio Capelloval csúnyán összeveszett, mert egyszer nem került be a Gimnástic elleni keretbe. Ettől kezdve egyre rosszabb lett a helyzet, nem is volt maradása sokáig, 2008-ban a Sampdoriához került kölcsönben, majd megfordult az AC Milannál és az Internél is. 

 

12. José Antonio Reyes

Reyes a Sevillában kezdte a pályafutását, ám mégis inkább az Arsenalban robbant be a köztudatba, ahol Arséne Wenger csapatában meghatározó játékos volt az ott eltöltött három év során. A Real Madrid a 2006-os szezonra kölcsönvette egy évre, játszott is 30 mérkőzést, szerzett is hat gólt. Ezután az Atletico Madridhoz igazolt, ahol 103 mérkőzésen szerepelt, majd megfordult a Benficában, a Sevillában, most pedig az Espanol játékosa. Nem futott be akkora karriert, mint amilyet jósoltak neki, sokak szerint több volt benne.

 

13. Klaas-Jan Huntelaar

A holland támadó az Ajaxban lett igazán ismert, le is csapott rá hamar a Real Madrid. 2009-ben Spanyolországba igazolt nagy reményekkel, és habár 20 mérkőzésen 8 gólig jutott a szezonban, továbbadtak rajta, az AC Milanhoz került. Ezekben az években egyébként a holland vonal nagyon erős volt a Realnál, ugye játszott ott többek között Arjen Robben,Rafael van der Vaart, Wesley Sneijder vagy az azóta rapsztár Royston Drenthe is. Huntelaarnak a Schalkeban sikerült megtalálnia a számításait, ahol 175 mérkőzésen 82 gólig jutott. A nyáron igazolt vissza egykori sikerei helyszínére, ebben a szezonban már az Ajax csapatát erősíti.

 

14. Nuri Şahin

A Real Madrid egyik legrosszabb üzlete volt, miután 2011-ben, mindössze 23 évesen igazolták le 10 millió euróért a Borussia Dortmund csapatától. Óriási reményekkel érkezett a török középpályás, ám annál kevesebb sikerrel távozott, hiszen három év alatt mindössze négy mérkőzésen kapott lehetőséget, bár igaz, hogy a 2012/13-as szezont a Liverpoolnál, míg a 2013/14-es idényt a Dortmundnál töltötte. 2014-ben a Dortmund végleg visszavásárolta, azóta is a Bundesligában tevékenykedik a még mindig csak 29 éves középpályás.

 

Ha úgy érzed, hogy valakinek helye lenne még az összeállításban, írd le hozzászólásban.