Csattant pár pofon az NFL 11. játékhetén

Playoff aspiráns csapatok kaptak nagy veréseket a héten, de még csoportelső helyezett is tudott zakózni.

LA Rams - Minnesota Vikings 7-24

A Rams vezette és a Seattle ma hajnali vereségének köszönhetően még mindig vezeti az NFC nyugati csoportját. Hétvégén a Vikingekkel néztek farkasszemet és jócskán alulmaradtak. Pedig jól indult számukra a mérkőzés:

Az első drive-ból egyből megszerezték a touchdown, az csupán később derült ki mindenki számára, hogy ez lesz az utolsó is nekik vasárnap. A TD-t egyébként Todd Gurley futotta, aki vezeti a ligát a futott hatpontosok számában. Utána a Minny hamar ki tudott egyenlíteni majd a vezetést is átvették. Nem lehetett tartani a Diggs-Thielen Viking elkapópárost és Case Keenum pedig győzelemre vezette a lilákat a volt csapata ellen.

Gofféknak a meccs hátralévő részében nem sok minden jött be, a harmadik kisérleteiket is kis számban tudták jól kivitelezni, szerencséjükre az Atlanta a hétfő esti rangadón legyűrte a Seattlet, igy maradhattak a divizió elején, de nehéz meccsek elé néznek a Kosok.

 New England Patriots - Oakland Raiders 33-8

Az Oakland idén borzasztóan teljesít, főleg a védelem. Bár ezen a találkozón várható volt a vereségük, mégis talán többet vártak volna tőlük a nézők. 

A mérkőzést Mexikóban rendezték, most már hivatalosan is eldőlt, hogy 2021-ig évente egyszer leköltözik alsó szomszédjához az NFL és idén erre esett a választás. Bradyék nem szeppentek meg az új környezettől, sőt előtte egy hétig Denverben edzőtáboroztak, hogy hozzászokjanak a játékosok a magaslati levegőhöz, ugyanis 2200 méter magasban helyezkedik el az Estadio Aztéca, ahol a mérkőzés megrendezték. 

A Raiders védelem sok mutatóban liga utolsó, pedig ott van egy Khalil Mack, aki tavaly év védő díjat kapott. Év végéig nem kéne várni az új védelmi koordinátor kinevezésére. Ám a támadósor is gyengélkedik, talán úgy gondolták, hogy simán playoffba juthatnak idén a tavalyi remeklésük után, de még annak ellenére sem fognak bekerülni, hogy a Denver is gyengélkedik. 

A New Englandről sok mindent nem lehet mondani, csupán, hogy megint ők lehetnek az AFC királyai, talán csak a Pittsburgh Steelers szólhat nekik közbe, akik a héten remek teljesítményt nyújtottak a Titans ellen.
Brady pedig még 40 évesen is szenzációs, még mindig tud valami újat tanulni szezonról-szezonra és egyáltalán nem úgy játszik, mintha öregedne ki a játékból. 

Philadelphia Eagles - Dallas Cowboys 37-9

Nagyon hiányzik Ezekiel Elliott a Cowboysnak. Zeke hatmeccses eltiltását tölti, hiszen véget ért a saga, ami a büntetése körül zajlott idén. A futó mellett ráadásul kidőlt a sorból Tyron Smith is baloldali tackle, és ez elég is volt a támadófalnak. A másodéves irányító, Dak Prescottot folyamatosan nyomás alá helyezik és ezzel együtt jönnek a hibák is. Így nagy valószínűséggel elkerülik idén a rájátszást, hiszen elég erős csapatok várnak még az NFC-ben arra, hogy odaérjenek egy-egy wildcard helyre.

A Philly hozta a kötelezőt. Csoportrangadó a Dallas ellen, ezekre a találkozókra minden csapat felszívja magát, nos ez most a Sasoknak nagyon jól sikerült. Carson Wentz MVP formában játszik és a liga legjobb mérleggel álló csapatát irányítja jelenleg, szóval nincs miért aggódniuk. Kapaszkodik a Minnesota ugyan, de a 9-1-gyel álló Philly ezt nem fogja leadni, ha elkerülik őket a sérülések. 

Wentz most is kitett magáért, hiszen két touchdown passzt adott, de runningback poszton játszó Jay Ajayi is 91 yardot futott mindössze hét kísérletből. Rengeteg fegyvere van az Eaglesnek és emellett még a védelem is elit idén, hiszen futás ellen ők engedik a legkevesebb yardot.

 

További eredmények:

Tennessee Titans - Pittsburgh Steelers 17-40
Detroit Lions - Chicago Bears 27-24
Jacksonville Jaguars - Cleveland Browns 19-7
Baltimore Ravens - Green Bay Packers 23-0
Arizona Cardinals - Houston Texans 21-31
Tampa Bay Buccaneers . Miami Dolphins 30-20
Kansas City Chiefs - NY Giants 9-12
Washington Redskins - New Orleans Saints 31-34
Buffalo Bills - LA Chargers 24-54
Cincinnati Bengals - Denver Broncos 20-17
Atlanta Falcons - Seattle Seahawks 34-31

Szabadnaposak: NY Jets, Carolina Panthers, San Francisco 49ers, Indianapolis Colts