Sztoritár #03 - Pirlo vs Gattuso

 

Gennaro Gattuso és Andrea Pirlo nemcsak csapattársak voltak, de nagyon jó barátok is. Ők ketten számtalan ördögi csínyt csináltak együtt, de egymást is gyakran megviccelték. Előkerült egy őrült sztori, amit Pirlo maga mesélt el, arról, hogy hogyan szívatták meg De Rossival együtt Gattusot. Lehet, hogy az Il Maestro mégsem az az elegáns gentleman, ahogyan azt elhitette a világgal?

gattuso-pirlo.jpg

A két barát nemcsak a Milanban voltak csapattársak, az olasz válogatottban is egymás mellett játszottak (Fotó: acmilaninfo.com)

 

„Amikor 2010-ben idegenben döntetlent játszottunk Írországgal, azt jelentette, hogy kijutottunk a VB-re, így a négy nappal későbbi Ciprus elleni otthoni meccsünk már tét nélküli volt. Marcelo Lippi ennek köszönhetően adott nekünk egy éjszakára kimenőt Firenzében, és mindannyian elmentünk vacsorázni, kivéve Gattuso. Ő nem jött velünk,  maradt a hotelban. Amikor visszaértünk, egy kissé részegek voltunk, na jó igazából nagyon be voltunk rúgva, és beszélgettünk még egy kicsit a társalgóban. Egyáltalán nem voltunk fáradtak, azon tanácskoztunk, hogy valamivel el kellene ütnünk az időt. Mindenki ugyanarra gondolt: „Menjünk és szívassuk meg Gattusot.”

Ő már nagyban aludt az ő kis hálósapkájában. Miközben lépcsőztünk fel Rino (Gattuso) szobájába, egyszer csak De Rossi észrevett egy tűzoltókészüléket a falon. „Megyek és jól megsz*patom Rinot” – mondta. Amikor odaértünk, bekopogtunk a szobája ajtaján, ő pedig amikor kinyitotta, dörzsölte a szemét, látszott, hogy nem igazán tudja hol van. Ekkor De Rossi előkapta a poroltót és addig fújta vele, amíg be nem terítette teljesen a hab, aztán elfutott, hogy elbújjon a szobájában.
Otthagyott engem egyedül azzal a szörnyeteggel, aki alsónadrágban állt ott előttem talpig beborítva a habbal, miközben össze-vissza ordibált.

Hallgatva az őrjöngését, tudtam, hogy nemsokára felébred és visszanyeri az érzékeit. Megpróbáltam elmenekülni, de már késő volt. Amikor egy olyan fickó üldöz, mint Gattuso, akkor hiába menekülsz, addig úgysem nyugszik, amíg el nem kap. Rino, mint egy felbőszült bika futott utánam, aztán amikor elkapott, az egész folyosón át teljes erővel pofozott. „

 

article-1357424-0d36442d000005dc-194_306x423.jpg

Gattuso bárkinek nekiment, itt éppen Peter Crouchot "püföli" (Fotó: Daily Mail)


Gennaro nemrég a Football Italia-nak adott interjújában azt mondta, hogy a kettejük kapcsolatáról:
 

"Hogy milyen volt az öltözőben? Elnézést az anyukájától, de nagyon sokat szidtam, mert állandóan cukkolt. Többször ütöttem meg, mint Bud Spencer Terence Hillt."

 

bt79cpsciaa3wr-.png

Ahogy Bud Spencer és Terence Hill, ők is elválaszthatatlanok voltak (Paddy Power Twitter oldala)