A fekete mamba halhatatlan lett

Elérkezett az idő: Kobe Bryant mezét visszavonultatták a Los Angelesi Staples Centerben. Ráadásul nem is csak az egyiket.

Bryant-et a Charlotte Hornets vitte el a 96-os drafton, a 13. helyen. Az ügynöke ezután lenyilatkozta, hogy kizárt, hogy Kobe ott játsszon. Jerry West a Lakers menedzsere pedig ugrott a lehetőségre és az akkori kezdő centerüket Vlade Divacért cserébe Los Angelesbe cserélték az újonc Kobet.

Azóta eltelt 20 év és Bryant egy tappottat se mozdult a Lakers környékéről. Begyűjtött 5 gyűrűt, 2 döntő MVP-t, egy alapszakasz MVP-t, a 15 All-Star meccséből négyszer ő került ki onnan is legértékesebb játékosként és még zsákoló versenyt is nyert. Lehetne még sorolni a díjait, amiket az évek során nyert, de fölösleges, hiszen mindenki tudja, hogy tavaly tavasszal egy igazi legenda hagyta ott az NBA-t. Utolsó meccsén összehozott egy 60 pontos találkozót, amit ráadásul ő nyert meg a Lakersnek, annak a Lakersnek, akik az utóbbi években nem kápráztatják el a közönséget a játékukkal, de eddig legalább ott volt Bryant.

Bryant középiskolásként kezdetben 24-es volt, de később 33-asra váltott. Ezt a számot azonban nem választhatta a Lakersben, mert azt már korábban visszavonultatták, egy másik NBA-ikon, Kareem Abdul-Jabbar hordta azt. Ezért valamilyen okból kifolyólag a 8-as mezszámra esett a választása, amit aztán 2007-ben cserélt le a 24-esre.

 

Mivel mind a két mezszámban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a fekete mamba, ezért a Lakers úgy döntött, hogy a 8-ast és a 24-est is visszavonultatják.

 

Az eseményt csupán egyetlen dolog rontotta el, hogy a Lakers végül kikapott a Golden State Warriorstól hosszabbitásban, de aligha bánják ezt a szurkolók. Inkább azt, hogy szeretett vezérüket nem láthatják többet a pályán.

Bryant megköszönte természetesen mindenkinek, aki támogatta karrierje során és stilusosan úgy fejezte be mondandóját, hogy: "Mamba out!".