Sztoritár #01 - Amikor Puskás megszívatta Rákosit

1948-ban Románia ellen mérkőzött a magyar futballválogatott, telt ház előtt, és 9:0 arányban sikerült ronggyá verni őket. Mivel Deák megbetegedett, Gallovich Tibor szövetségi kapitány az ő helyére Mészárost jelölte ki. Ahogy ilyenkor lenni szokott, válogatott mérkőzéseken egy előkelő személy mindig belátogatott a fiúk öltözőjébe, hogy gratuláljon a nagyszerű eredményhez. Azon a mérkőzésen ez az előkelő személyiség nem volt más, mint Rákosi Mátyás, „népünk bölcs vezére”.

 

Rákosi Mátyás is áldozatául vált Puskás Ferenc ugratásának (Forrás: Magyar Nemzet)

Puskás Ferencről tudja a hálás utókor, hogy mindig jó kedéllyel volt megáldva, mindig valami tréfán, ugratáson járt az esze, most sem volt ez másképp. Azon törte a fejét, hogy ezúttal milyen viccel álljon elő, hiszen végre szemtől szemben állt a „nép atyjával”.

A történethez tudni kell, hogy a válogatott egyik játékosát abban az időben Rákosi Ferinek hívták, akinek az eredeti neve Rottenbiller volt, de időközben magyarosította. Rákosi Feri ezen a mérkőzésen éppen nem játszott. Amikor azonban jött ki a zuhanyzóból, Rákosi elvtárs egy kör közepén éppen Gallovich kapitánnyal társalgott az öltözőben. Már éppen készült elmenni a „bölcs vezér”, de még utoljára gratulált a csapatnak.

És ekkor jött el Puskás ideje. Teljesen anyaszült meztelenül állt a zuhanyzóban, és Rákosi Mátyás már a kijárathoz érkezett, amikor Öcsi felkiáltott:

     - Rákosi!!! Adj egy törülközőt!!

A vezér megállt és visszafordult, majd látta, hogy Rákosi Feri már nyúlt a törülközőért. Egy pillanatra megállt a levegő, Rákosi Mátyás pedig zavartan távozott az öltözőből.

Az eset folytatása az volt, hogy néhány nap múlva Rákosi Feri csapata levelet kapott Rákosi titkárságától, hogy Rottenbiller többé nem játszhat Rákosi néven, így a továbbiakban Rátkai néven futballozott.

 

Puskás igazi mókamester volt (Forrás: svenskafans.com)

 

Forrás: Híres emberek, érdekes történetek (Végvári László)

 

Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy lájkot!